Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kríziskezelő Program

2009.
augusztus 1-jén indul a Kríziskezelő Program, amelynek célja, hogy egyszeri, kis
összegű, vissza nem térítendő állami támogatást nyújtson a válság hatására
krízishelyzetbe került családoknak.

A legalább 20
ezer, legfeljebb 50 ezer, kivételes esetekben maximum 100 ezer forintos
támogatásra azok lehetnek jogosultak, akik:

a) felnőtt korúak
(18 év felettiek) és nem részesülnek nyugellátásban,

b) családjukban
az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbért (57 815
forint),

c) a válság
hatására krízishelyzetbe kerültek pl. elveszítették munkahelyüket, vagy jelentős
(legalább 20 százalékos) jövedelemveszteséget szenvedtek el, vagy lakáshitelük
havi törlesztő részletének növekedése eléri a 20
százalékot,

d) 2009-ben a
kérelem benyújtásának időpontjáig nem részesültek 15 000 Ft-ot meghaladó
átmeneti segélyben, valamint az önkormányzat nem tud részükre átmeneti segélyt
biztosítani és nincs folyamatban lévő kérelmük.

A program
augusztus 1-jén indul és november 30-ig
tart.

Az egységes
adatlapot a Polgármesteri Hivatal fsz. 5-ös szobájában kell benyújtani.

A kitöltött,
aláírt és ellenőrzött kérelmeket a jegyző juttatja el az Országos
Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság illetékes Regionális Igazgatósága részére,
amely a jegyzői javaslat alapján, gyors eljárásban dönt a támogatás
megítéléséről, annak konkrét összegéről. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG)
az ügyfél kérelmének megfelelően – legkésőbb a kérelem benyújtásától számított
22 munkanapon belül – gondoskodik a pénzbeli támogatás folyósításáról (postai
út, bankszámla).

https://eugyintezes.hodmezovasarhely.hu/ugyintezes/dispatcher?_T_=/common/cases/tree/categories.jsp&_S_=common/cases/tree/categories.jsp&_F_=common.cases.tree&CaseTypeId=650Nyomtatvány letöltése

Megszakítás