Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Különdíjat kapott a bethlenes Szűcs Petra a szépkiejtési versenyen

A Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója különdíjat kapott a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd című országos versenyen döntőjén. A megmérettetésen egyedül Szűcs Petra képviselte Hódmezővásárhelyt.

A szépkiejtési versenysorozat hetekkel ezelőtt kezdődött. Szűcs Petra megnyerte iskolájában, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban rendezett fordulót, majd a megyei megmérettetésen a gimnazisták kategóriájában szintén első lett. Így juthatott be az országos döntőbe, melyet a múlt hétvégén – a hagyományok szerint – Győrben rendeztek meg.

– A verseny több részből állt. Pénteken délelőtt került sor a szabadon választott szövegek felolvasására, illetve délután az írásbeli fordulóra, ahol hangsúlybejelölés volt a feladat. Szombaton pedig a kötelező szövegeket is fel kellett olvasni, amit a helyszínen kaptunk meg és csak pár percig lehetett készülni rájuk – mondta Szűcs Petra, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanulója.

Bár Petra az írásbelitől tartott a legjobban, végül erre a feladatra kapott maximális pontszámot. Elmondása szerint nem elég, hogy sok versenyzővel kellett megküzdenie, a mezőny is nagyon erős volt.

– A gimnazisták kategóriájában több mint 90 versenyző vett részt az országos döntőn, de a középiskolások is sokan voltak, hiszen ott is 60-an indultak. Én az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját nyertem el a versenyen – tette hozzá a diák.

A különdíj könyvjutalmakkal járt, amelyek a következő versenyre való felkészülésben is jól jöhetnek. Petrának ugyanis az a célja, hogy jövőre elhozza a Kazinczy jelvényt. Mostani szereplésének is nagyon örül, hiszen Hódmezővásárhelyt egyedül ő képviselte a szépkiejtési verseny országos döntőjében, és az ott szerzett különdíj élete egyik legjobb eredményének számít.