Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Külterületen folytatódik a közösségi közlekedés fejlesztése

A hónap végére lezárul a város közösségi közlekedés fejlesztésre elnyert pályázata. A Hódmezővásárhelyen már elkészült több beruházás mellett most a négy külterületi települést érintő építkezéseken dolgoznak a munkások, a fedett buszvárókat és a kerékpártárolókat helyezik ki.

A közösségi közlekedés fejlesztésére nyert el európai uniós támogatást a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Dél-alföldi Operatív Program keretében. Ennek keretében már korábban elkészült a Hősök terén lévő két buszváró a két körforgalommal. Kialakításra kerültek a körforgalmak a Tóalj utca, a Szőnyi utca, illetve az Ady és Kodály Zoltán utcák csomópontjában is, valamint a Mérleg utcán egy buszforduló, buszvárókkal, fedett felépítményekkel és kerékpártárolókkal. Most a külterületi beruházásokon dolgoznak.

– Kútvölgy, Szikáncs, Erzsébet városrészekben jelenleg is zajlanak a munkák. A bazaltbeton már elkészült a buszváróknál, illetve az alapozási munkák szegélyépítéssel, peronsziget építéssel együtt. Pillanatnyilag a díszkő elhelyezését végzi a kivitelező, majd a fedett buszvárókat rakják ki. Szikáncson például vízelvezetési munka van hátra és az átereszek elhelyezése. Jövő hét elején a hiányzó aszfaltozási munkák következnek a négy külterületi városrészben. Július 31-én zárul a projekt – mondta Szilágyi Tamás projektmenedzser. 

 A beruházások teljes költsége 182 millió forint. Ennek 90%-át, vagyis 164 millió forintot európai uniós támogatásként nyert el az önkormányzat.

Megszakítás