A magyar, az alföldi, a vásárhelyi festészet kiemelkedő alakja, Kuruc D. István alkotásaiból nyílik emlékkiállítás a művész születésének centenáriuma alkalmából vasárnap az Alföldi Galériában – közölte Elek András, a Tornyai-múzeum sajtóreferense az MTI-vel.
Kurucz D. István Budapesten folytatta képzőművészeti tanulmányait, előbb Szőnyi István magániskolájában, majd a Képzőművészeti Főiskola növendékeként, ahol Szőnyi mellett Rudnay Gyula, Benkhart Ágost és Nagy Sándor voltak mesterei. Római ösztöndíjat két alkalommal kapott, 1941-42-ben, de mindkettőt némileg megnehezítette, megrövidítette a háborús helyzet.
Tanulmányai befejeztével hazatért szülővárosába Hódmezővásárhelyre, ahol első egyéni kiállítását 1941-ben rendezte meg. A háborút követően bekapcsolódott a politikai és művészeti életbe, egyik szerkesztője volt a Vásárhely Népe című helyi lapnak. 1947-ben Budapestre költözött a Százados úti művésztelepre, s a Műcsarnokban önálló kiállítással mutatkozott be. 1949-től 1960-ig a Képzőművészeti Főiskolán a falkép tanszak tanára volt. 1950-ben Munkácsy-díjat kapott.
A tanári és az alkotói munka mellett számos művészetszervezési feladatot is ellátott. Hódmezővásárhelyi házában, a Tükör utcában művésztelepet alapított, 1954-ben pedig Gallyasi Miklós, Andrási Gyula Béla és Szabó Iván közreműködésével életre hívta a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat. A tárlat fődíját jelentő Tornyai-plakettet 1960-ban nyerte el.
Élete végéig, 1996-ig rendszeres résztvevője maradt az Őszi Tárlatoknak éppúgy, mint Hódmezővásárhely művészeti és társadalmi életének, szülővárosa 1988-ban avatta díszpolgárává.
Az Alföldi Galériában július közepéig látható kiállításán mintegy hetven festményét láthatják az érdeklődők. Pogány Gábor művészettörténész úgy fogalmazott, Kurucz D. István festői szemléletét és etikai hozzáállását tekintve a hazai piktúra progresszív ágában jelentős szerepet játszó alföldi festészet folytatója, ám ezt a korszak változásaihoz igazítva, egyéni felfogásban művelte. Szemlélődő gondolkodásmódja jó fogódzóra lel a tojás-temperafestés alkalmazásában, és a látóhatár magasságának változtatásával hol a közelebbi, hol az egész távoli látvány lesz egy-egy festménye fő motívuma.
(MTI)