Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Kutatók éjszakája a Mezőgazdasági Karon

A Kutatók éjszakája országos rendezvénysorozathoz az idén is csatlakozik a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. A szervezők a kutatói életpályamodellt igyekeznek bemutatatni, valamint a mezőgazdaság látványosabb területeit kívánják elérhető közelségbe hozni a nagyközönség számára.

Magyarország egyik legnagyobb tudomány-népszerűsítő rendezvénysorozatát, a Kutatók éjszakáját minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezik meg. A kezdeményezés a kutatói életpálya népszerűsítését és a tudomány életszerű bemutatását vállalta fel, amelyhez immár harmadik éve csatlakozik a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara. A hódmezővásárhelyi programok a növény és állattudományok, illetve a vadgazdálkodás legszélesebb területét ölelik fel. Korosztálytól függetlenül mindenkit várnak a kísérletekkel, laborgyakorlatokkal és előadásokkal fűszerezett eseményre.

– Példaként említhetném, hogy a növénytudományok területén in vitro mikroszaporítást végezhetnek az érdeklődők, de hagyományos dugványozásra is lehetőség nyílik. Amit előállítanak, azt mindenki hazaviheti magával. Ezen felül részt vehetnek trófeabírálatban, és a preparálás folyamatát is végigkísérhetik. Lesznek előadások, de tejismereti, állatismereti, valamint rovar és növényismereti tesztekkel is várjuk a látogatókat. A sikeresen teljesítők apró ajándékokat is kapnak –  mondta dr. Monostori Tamás közkapcsolati dékán-helyettes.

Idén sem marad el a legnagyobb népszerűségnek örvendő lézeres lövészet, ahol vadászfegyvereket próbálhatnak ki egy speciális szimulátor segítségével. A szeptember 27-én, pénteken este hat órától tizenegy óráig tartó programot a kar által kiosztott szóróanyagon keresztül ismerheti meg teljes részletességgel a lakosság.

– Az eredeti célkitűzéseknek megfelelően elsősorban a laikusok számára szóló programunkkal emberközeli módon igyekszünk bemutatni a kutatókat és kutatásaikat. Minden korosztályt szeretnénk megszólítani, számukra élvezetes programokat nyújtani – tette hozzá a dékán-helyettes.

A rendezvény sikerét mutatja, hogy az elmúlt években több olyan középiskolás korú érdeklődő is megjelent a Kutatók éjszakája helyi programjain, akik később a mezőgazdasági kar hallgatói lettek.

Megszakítás