Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lakossági bejelentés alapján buktak meg a tolvajok

Lakossági bejelentés alapján értek tetten a
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei két fiatalt, akik egy használaton
kívüli telephelyre jártak lopni.

A fiatalok (17 és 20 éves fiúk) az elmúlt két hétben három
alkalommal is bemásztak a Bolgár utcai ingatlanra, majd hűtőket, kábeleket,
önindítót és más olyan műszaki cikkeket tulajdonítottak el, amelyekből pénzt
tudtak csinálni. A kábeleket külön kedvelték, ugyanis miután leégették róla a
műanyagot, a MÉH telepen színesfémként értékesíteni tudták.

Tegnap délután buktak meg, miután harmadjára is bementek a
telephelyre lopni. Amikor kifelé jöttek, egy közelben lakó észrevette őket és
értesítette a rendőrséget. A helyszínre irányított járőrök a fiataloknál
megtalálták a legutóbbi lopásból származó kábeleket, illetve a bűncselekményhez
használt eszközöket is.

A fiatalokat az egyenruhások előállították, majd
gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Mindketten beismerő vallomást tettek.

Megszakítás