Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lakossági szűrőnapot tartott az EVP

Az Egészséges Vásárhely Program fennállásának 5. évfordulóján ingyenes vizsgálatokkal és kísérőrendezvényekkel várták a vásárhelyi lakosokat a Zrínyi utcán. A jubileum egyúttal a prosztata megbetegedésekkel kapcsolatos új szűrőprogram kampánynyitó rendezvénye is volt, ugyanakkor az érdeklődők az EVP hosszú távú programjairól is tájékoztatást kaphattak.

A vásárhelyiek számtalanszor megmutatták már, nemcsak vágynak az egészségre, de hajlandóak is tenni érte. Ezt bizonyították a hétvégén is, hiszen több százan mentek el az Egészséges Vásárhely Program által felkínált szűrésekre és családi rendezvényekre, előadásokra. Az országban egyedülállóként létrehozott kezdeményezés öt éves évfordulójának ünnepségét dr. Kószó Péter alpolgármester nyitotta meg.

– Az elmúlt öt év alatt az EVP létezése következtében több száz, sőt több ezer ember gyógyult meg vagy nem veszítette el az életét. Ennél fontosabb dolgot kiemelni azt gondolom, nem lehet. Ennél dicsérőbb mondatot elmondani az elmúlt öt évvel kapcsolatban nem lehet – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester.

Az ünneplés mellett a program további kiterjesztéséről, új szűrések bevezetéséről is szó esett.

– Sok éven keresztül elsősorban a hölgyek voltak, akik a legkiemeltebb szerepet játszották a program életében az emlőrák szűréssel. Most a férfiaknak kínálunk programot. Most indul a prosztatarák szűrése, amellyel a következő napokban, hetekben és hónapokban a teljes lakosság átszűrtségét igyekszünk megtenni – mondta dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.

A jövőben a térségben élő hatezer, 45 év feletti férfi számára nyújt szűrést prosztatabetegségek megelőzésére az EVP. Mindemellett a jubileumi rendezvényen reggel hét órától számtalan egészségügyi vizsgálattal várták a lakosságot. Többek között vércukor, koleszterin, súly és testmagasság mérés, méhnyakrák szűrés, hallás és anyajegy vizsgálatok folytak a kórház épületében is.

– Eltelt az idő. 70 éves vagyok, nagyon-nagyon vigyáznom kell. Minden évben igyekszem megvizsgáltatni magamat. Most ez nagyszerű lehetőség volt – mondta Tóth Antal.

A vizsgálatra érkezők azt is méltányolták, hogy nem kellett messzire utazniuk ahhoz, hogy részt vehessenek a szűréseken.

 – A megelőzés sokat jelent. Amikor benne vagyunk a bajban, akkor már sokkal nehezebb a helyzet. Nagyon sokat jelent, hogy itt helyben vagyunk, és nem kell vidékre menni egy- egy ilyen vizsgálat kedvéért – mondta Kotré Gézáné.

Az EVP munkatársai a jövőben az eddigieknél is nagyobb intenzitással próbálják az egészség közös ügyét képviselni. A már említett prosztatarák szűrésen túl – uniós forrásból – egy Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozásán dolgoznak, amely az elkövetkezendő két évben különféle vizsgálatok mellett életmód-tanácsadással is foglalkozik majd. Emellett a fiatal generáció egészségnevelését is ellátja majd.  

Megszakítás