Volt tanítványok emlékeztek László Gyula professzorra kedden az Alföldi
Galériában. Az ELTE történelem szakán Bokorné Nagy Katalin, Trogmayer
Ottó, Költő László és Gróf Péter hallgatói voltak a professzornak,
akire, mint tiszta lelkű, precíz emberre emlékeztek. László Gyula sok
szállal kötődött Vásárhelyhez is, írt a város honfoglalás kori
történelméről is.
Arra tanított, hogy a kijelentéseket soha ne
fogadjuk el feltétel nélkül, járjuk utána az igazságnak, és tegyük ezt
akkor is, ha ez korábbi feltételezéseinket megcáfolja – emlékeztek a
tanítványok.
László Gyulára emlékeztek
Következő írás