Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár: a kormány tárgyal a dél-magyarországi befogadóállomások bezárásáról

A kormány szerdán tárgyal a déli határ mentén található befogadóállomások bezárásáról – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője pénteken Mártélyon, a hódmezővásárhelyi közgyűlés kihelyezett ülésén.

A testület egyhangúlag döntött úgy, hogy kezdeményezi a nagyfai ideiglenes befogadóállomás bezárását, mert biztonsági kockázatot jelent a környező települések számára. Lázár János úgy fogalmazott, nincs szó arról, hogy a kormány nagy, állandó befogadóállomásokat létesítsen, ha azonban bevándorlókat kell ideiglenesen elhelyezni, az nem a déli határ közelében történik majd.

A miniszter közölte, a nagyfai táborban több mint kétszáz migráns lakik, többségük illegálisan lépett magyar területre. A környéken élők arról panaszkodnak, hogy a befogadóállomást elhagyók inzultálják az embereket, a tanyákon élők nincsenek biztonságban. A táborban tavaly ősszel fogolyzendülés is volt. A politikus kitért arra, hogy január-februárban háromezer migráns érkezett Magyarországra, közülük csupán százhatvan vallotta magát szírnek, túlnyomó többségük nem háborús menekült, hanem gazdasági bevándorló.

Többségük a szerb magyar határon keresztül érkezett, de akadtak olyanok, akik Románia felől. Ha a bevándorlási nyomás áttevődik a szerb-román és a román-magyar határra, a kormány kész akár néhány hét alatt a teljes, mintegy 470 kilométeres román határszakaszon a biztonsági határzár kiépítésére – mondta Lázár János. Hozzátette: a kerítés kitűzése, az előkészítő tereprendezési munkák megkezdődtek.

A politikus szerint meg kell vizsgálni, a magyar-szerb határon szükség van-e második kerítésre, utak építésére, hogy az ország védelme folyamatos legyen. A miniszter közölte, a kormány döntött a hódmezővásárhelyi laktanya megerősítéséről, erőket vezényelnek ide. A bevándorlási nyomás állandósulására akár tízéves távon is fel kell készülni, ezért a honvédelmi tárca tervet készít a laktanya fejlesztésére.

A közgyűlésen ismertették a testület február 19-ei, zárt ülésen elfogadott határozatát, amelyben közbiztonsági okokból kezdeményezik a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által működtetett, kísérő nélküli kiskorúakat befogadó otthon bezárást vagy – ha ez nem lehetséges – hódmezővásárhelyi működésének megszüntetését. Döntöttek arról is, hogy a város közigazgatási területén nem alakítható ki közösségi szállás, őrzött szállás, befogadóállomás, egyéb idegenrendészeti szállás. A közgyűlés nem járul hozzá, hogy Hódmezővásárhelyen a város nyugalmát megzavaró gazdasági bevándorlókat helyezzenek el vagy telepítsenek át kötelező kvóták alapján más uniós országból.

A határozat leszögezi, az önkormányzat elsődleges feladata saját polgárainak támogatása, ennek terhére a város nem tud szociális juttatást, közfoglalkoztatást biztosítani gazdasági bevándorlóknak. A közgyűlés ugyanakkor határozott arról is, hogy Hódmezővásárhely, emberiességi szempontokat mérlegelve, kész 2016-ban tízezer euró (több mint hárommillió forint) támogatást nyújtani a menekültek ellátását segítő állami, önkormányzati vagy civil szervezetek számára.

Forrás: MTI

Megszakítás