Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: 2020-ra a jelenleginél több helyen kell elérniük a sztrádáknak az országhatárt

A kormány által tárgyalt nemzeti közlekedési stratégia alapján az Európai Unió támogatásával 2014 és 2020 között az autópályákat el kell vinni a határig, a Kárpát-medence magyarsága felé – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

Kassa irányába ki kell alakítani az M3-as autópálya összeköttetését a Felvidékkel – kezdte a felsorolást a fideszes politikus a Nyugdíjas Lakóparkban rendezett lakossági fórumán mintegy százötven embere előtt.

Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában a Partium felé vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd – tudatta az államtitkár. Hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd.

A stratégia fontos eleme, hogy 2020-ra minden megyei jogú városnak autópálya-összeköttetéssel kell majd rendelkeznie. E beruházások közül Lázár János a Békéscsabát Kecskeméttel összekapcsoló M44-es építésének megkezdését emelte ki. A középtávú tervek között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel.

A közlekedési infrastruktúra korszerűsítéséhez tartozik a településeket tehermentesítő elkerülő utak építése is – közölte Lázár János.

A politikus kifejtette, továbbra is fontosnak tartja, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek ügyének rendezését követően segítséget kapjanak azok az autóhitelesek is, akik szintén devizában adósodtak el. A gépjármű ugyanis nagyon sokaknak munkaeszköz, emellett az ország településszerkezetéből adódóan sokan csak autóval járnak dolgozni vagy így tudnak elérni bizonyos közszolgáltatásokat, például az egészségügyi ellátást.

(MTI)

Megszakítás