A 226 tagú parlamenti
Fidesz-frakció egyharmadát, 76 országgyűlési képviselőt választottak
meg valamely település polgármesterévé a vasárnapi önkormányzati
választáson – közölte Lázár János, miután a képviselőcsoport hétfői
ülésén értékelték a helyhatósági választást. Hétfőtől él a
Fidesz-frakcióban a „bennülési” rend.
A Fidesz frakcióvezetője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján
úgy fogalmazott, „a választópolgárok bizalmának elnyerése néhány
településen újszerű meglepetés volt a fideszes jelöltek számára”,
hiszen van olyan település, ahol ez évtizedek óta nem sikerült. A
frakció ülésén a választási eredményeket Kósa Lajos, a párt
ügyvezető alelnöke értékelte.
Emellett a hét során a nagyobbik kormánypárt elnöksége – Orbán
Viktor miniszterelnök brüsszeli útja után – külön is értékeli majd
az eredményeket – tette hozzá.
Lázár János szólt arról is, hogy a képviselőcsoport áttekintette a
következő hetek ülésezési rendjét. Rogán Antal, a Fidesz-frakció
gazdasági kabinetjének vezetője tájékoztatta a kormánypárti
képviselőket arról, hogy a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére
hét plusz egy pontban – Kósa Lajossal együtt – beterjeszti az
Országgyűlés számára a vonatkozó törvényjavaslatokat. Pontosították
a jövő évi költségvetés tárgyalásának menetrendjét is.
A frakcióvezető elmondta, hétfőtől él a Fidesz
képviselőcsoportjában az úgynevezett „bennülési” rend, vagyis a
viták alatt, egészen a plenáris ülés végéig mintegy hetven fideszes
képviselőnek, az előterjesztőknek és az adott kabinethez tartozóknak
kötelező a jelenlét az ülésteremben. Arra, aki az előzetesen
elkészített „bennülési” rendet nem tartja be, százezer forintos
bírságot rónak ki.
Lázár János jelezte képviselőtársainak, kiemelt figyelmet és
megfeszített munkatempót igényel az is, hogy a parlament
alkotmány-előkészítő bizottságának december 10-ig el kell készítenie
jelentését.
Arra a kérdésre, hogyan fogják megoldani, hogy azok a fideszes
parlamenti képviselők, akik polgármesterek is egyben, mindig jelen
legyenek az Országgyűlésben, Lázár János úgy válaszolt: „kiválóan
fogjuk megoldani, mert a parlament éjszakai ülése lehetőséget teremt
arra a polgármestereknek, hogy részt vegyenek délután, éjszaka a
parlamenti munkában, hajnalban és délelőtt pedig a városházi
munkában lesz lehetőségük tehetségüket kamatoztatni”.
Közölte, meggyőződésük szerint a polgármesterek – pártállástól
függetlenül – hasznos tagjai voltak az Országgyűlésnek 1994 óta.
Most is nyert azzal a törvényhozás, hogy megválasztottak parlamenti
képviselőket polgármestereknek – jegyezte meg.
Arra a felvetésre, hogy Esztergomban Tétényi Éva építész független
jelöltként kétharmados győzelmet aratott a településen 2000 óta
polgármesteri posztot betöltő fideszes Meggyes Tamás ellen, Lázár
János úgy reagált: „az eredmény önmagáért beszél”.
(MTI)