Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: a kereszténység erkölcsi iránytű

A kereszténység
mindnyájunk számára erkölcsi iránytű, kultúra és életvezetési mód,
több annál, hogy az ember vallásos – mondta Lázár János szerdán
Esztergomban, a Becket Szent Tamás napi ünnepségek alkalmából
tartott ülésen.

A Fidesz frakcióvezetője rámutatott, hogy kereszténység „jól
eladható”, „népszerű márka”, azonban „a meghirdetett és a megélt
kereszténység közötti különbség a legnagyobb kihívás ma
Európában”.

A politikus kijelentette: „egy magát kereszténynek nevező
politikustól elvárható a szeretet, az emberekkel szembeni alázat, a
befogadó és együttműködő politika, valamint a társadalmi
szolidaritás.

Lázár János hozzátette, az elmúlt húsz évben nagy teret nyert a
mások értékeit tagadó önmeghatározás, mely nem kerülte el a
keresztény politikát sem.

„Nagyon sok volt a türelmetlen, és kirekesztő politikai mondat a mi
oldalunkon is az elmúlt húsz esztendőben és kevés megértést tanúsító
mondat hangzott el a mi szánkból is” – mondta a politikus.

A frakcióvezető szerint voltak, „akik a gyűlöletbe is ragadtatták
magukat akár a politika színpadán, vagy akár a szószéken. Ez
szememben megbocsáthatatlan és összeegyeztethetetlen a keresztény
értékrenddel”.

Esztergomban huszadik alkalommal rendeztek ökumenikus szertartást a
Szent Tamás-hegyi kápolnában, amelyet előadássorozat
követett.

Esztergom és Canterbury a XII. század óta áll kulturális és
vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ.
Főpapjaik, Becket Tamás és Bánfy Lukács esztergomi érsek párizsi
tanulmányaikból származó személyes barátsága alapozta meg a két
város jó viszonyát. Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek
éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház
akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot
alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros a szent 1538-ban Esztergomba került
ereklyéjének egy részét Canterbury érsekségének adományozta,
Angliában ugyanis VIII. Henrik rendeletére a szent összes emlékét
megsemmisítették.

Lékai kezdeményezésére, Becket Tamásra emlékezve minden évben
gyertyát gyújtanak Esztergomban a szent ereklyéje előtt.

(MTI)

Megszakítás