Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János a kormányzati munka megjelenítéséért felel

A Fidesz elnökségében kiosztották a 2014-es országgyűlési választások kampányával kapcsolatok feladatokat – tudta meg a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában megjelent írás szerint Kósa Lajos a szervezeti struktúráért, Pokorni Zoltán az önkormányzatokkal történő kapcsolattartásért, Rogán Antal pedig a kommunikációért felel majd a kampányban, Pelczné Gál Ildikó az európai ügyeket képviseli a választási felkészülés során, illetve részt vesz a májusban esedékes európai parlamenti választások előkészítésében, Lázár János feladata a kormányzati munka kampányban történő megjelenítése lesz – számol be a Magyar Nemzet.

Az országos választmány elnökeként Kövér László vezeti azt a testületet, amely a legfontosabb politikai és személyzeti döntéseket hozza meg – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

(MTI)

Megszakítás