Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: a magyar kormány képes meggyőzni az Európai Bizottságot

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt szerint tudományos publikációk bizonyítják, hogy megéri Magyarországnak bővítenie a paksi atomerőművet, és a kormány képes is lesz erről meggyőzni az Európai Bizottságot.

Lázár János erről szerdán, az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti meghallgatásán beszélt az MSZP-s Józsa István kérdésére válaszolva. A bővítést kormánybiztos felügyeli majd, az erről szóló európai uniós egyeztetés részeként pedig kedden “konstruktív, jó hangulatú” technikai megbeszélést tartottak – mondta. A magyar kormánynak ez alapján legalább három dolgot kell tisztáznia az Európai Bizottság előtt: volt-e Magyarországnak joga nemzetközi szerződést kötni Oroszországgal, nem lesz-e tiltott állami támogatás elvébe ütköző a beruházás, továbbá miként valósul meg a fűtőanyag-beszerzés függetlensége, vagyis bárhonnan beszerezhető lesz-e a fűtőanyag az erőműhöz – fejtette ki.

A kormánypárti politikus megcáfolhatatlan, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) munkabizottságai által is alátámasztott ténynek nevezte, hogy Magyarországnak és Európának is megéri Paks II. megépítése, és erről szerinte képesek is lesznek meggyőzni az Európai Bizottságot. “Be fogjuk mutatni azokat a számokat, amelyek a beruházás megtérülését és a magyar energiapolitikában az olcsó energia garanciáját jelentik” – mondta Lázár János, aki szerint Magyarország rövid időn belül elveszíti versenyképességét, ha iparának és mezőgazdaságának nem lesz olcsó energiája.

Kitért arra is, hogy az atomenergia csak a hazai energiaszükséglet 50 százalékát lesz képes fedezni, a további keresletet pedig importból és a zöldenergia fejlesztéséből kívánják fedezni.

(MTI)