Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János a mindennnapi testnevelés és az úszásoktatás mellett

Lázár János
a köznevelési törvényhez módosító indítványt terjeszt elő, amelynek
lényege, hogy az általános iskolákban bevezetésre kerüljön a
mindennapos testnevelés, illetve hogy ahol az infrastrukturális
lehetőségek engedik, ott ennek keretében az úszást mint
alapkészséget sajátítsák el az általános iskolás diákok.

Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője minderről azon a
csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen ott voltak a Széles
Sándor mesteredző irányításával a városban készülő Gyurta Dániel és
társai is.

Lázár János szerint javaslatának elfogadása az úszósport számára is
hatalmas jelentőségű lenne, hiszen jelentős utánpótlásbázist
biztosíthatna a sportágnak. A polgármester hozzátette:
Hódmezővásárhelyen a program már évek óta működik, minden vásárhelyi
diák az általános iskolában megtanul úszni.

Szabó Tünde, a Magyar Úszószövetség főtitkára a tájékoztatón
elmondta: a legjobb közegben dolgozhatnak az úszók, akik az olimpiai
felkészülés utolsó szakaszában járnak.

“Nagyon nehéz és komoly munkában vagyunk, amelyhez
Hódmezővásárhelyen a Gyarmati Dezső Sportuszoda kitűnő hátteret
biztosít” – fogalmazott.

Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya kitért rá: az úszók
remekül szerepeltek az idén, az év nagy versenyeinek mindegyikéről
aranyéremmel tértek haza. Kiemelte: kilenc magyar úszót hívtak meg a
decemberi Egyesült Államok-Európa kontinensviadalra.

“Megkezdődött a menetelés az olimpiára, 200 méteres mellúszásban a
világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániellel
tartjuk a hegemóniát. A váltókkal együtt 25-28 fős keretünk lesz
Londonra, 16 A szintű kvalifikációt már szereztünk, és 10 B
kategóriás versenyzőnk van – összegzett a szakvezető, hozzátéve:
Hódmezővásárhellyel évek óta remek a kapcsolat, az úszók szeretnek
itt felkészülni, a körülmények ideálisak a nyugodt és komoly
munkához.

A sajtótájékoztató végén Szabó Tünde és Gyurta Dániel a válogatott
melegítőjével ajándékozta meg Lázár Jánost.

(MTI)