Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: az iszapömlés okozta katasztrófáért sem morális, sem jogi értelemben nincs kegyelem

Külön kormányzati
vizsgálat tárgya kell, hogy legyen, hogy a privatizáció óta eltelt
időszakban a privatizációs szerződésekből mit tartottak be, milyen
környezetvédelmi szempontokat érvényesítettek – mondta Lázár János
napirend előtt hétfőn a parlamentben.

Lázár János azt szorgalmazta, hogy induljon külön vizsgálat arról,
hogy a privatizáció óta eltelt időszakban a privatizációs
szerződésekből mit tartottak be, milyen környezetvédelmi
szempontokat érvényesítettek.

A Fidesz frakcióvezetője kiemelte:
külön szeretné, ha a kormány Mosonmagyaróvár és Almásfüzitő
vonatkozásában is vizsgálatot rendelne el. Fontos, hogy olyan
jogszabályok szülessenek, amivel a tulajdonosok hatalmas,
privatizációban szerzett magánvagyonát is bevonják a felelősség
viselésébe – mondta a frakcióvezető, akinek szavait taps
fogadta.

Akik ennek a privatizációnak 16 évig a nyertesei voltak, azoknak
fizetniük kell azokért a károkért, amit az embereknek okoztak –
mondta, megjegyezve: az ország leggazdagabb embereiről van szó,
magánvagyonukkal is viselniük kell a felelősséget és a terheket.

Ezért a katasztrófáért sem morális, sem jogi értelemben nincs
kegyelem – fogalmazott Lázár János az ajkai iszapömlésre utalva.
Ugyanakkor a hatóságok, közalkalmazottak felelősségét is meg kell
vizsgálni, hogyan játszottak össze az engedélyezés során – emelte
ki.

Közölte: a frakció osztozik az áldozatok és kárvallottak sorsában,
minden lépésében támogatja a kormányt a kártalanításban, a közösség
újjáépítésében.

Ez egy emberi tragédia alapvetően, ezért emberi hozzáállásra van
szükség – fogalmazott. Az emberi hozzáállás azt indokolja, hogy a
kormány minél előbb új lépéseket tegyen. Meggyőződésük, akik a
gyárban dolgoztak ártatlan emberek, munkahelyük megmentése közérdek
– fordult Jávor Benedekhez.

Szükséges olyan törvény meghozatala, ami a kormány kezébe azonnali,
gyors intézkedések lehetőségét biztosítja – szögezte le.

(MTI, hodmezovasarhely.hu)

Megszakítás