Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: az MSZP alkalmas államfőjelöltet állított

Lázár János szerint az
MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés
„versenyében”. A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti
frakciószövetség ülése után kedden a Parlamentben közösen tartott
sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és
Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével.

Lázár János megköszönte, hogy Balogh András részt vett a
frakcióülésen, és a jelöltnek „nemes küzdelmet és még nemesebb
megmérettetést kívánt”.

A Fidesz frakcióvezetője Lendvai Ildikónak külön megköszönte, hogy
lehetővé tette a találkozást, és azt is, hogy „először, de
remélhetőleg nem utoljára, kitüntette a Fidesz-frakciót”
részvételével, és szót válthattak „közös ügyeinkről”.

Balogh András kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy meghívták a
frakcióülésre, ahol kellemes beszélgetést folytattak. Megköszönte a
meghívást és a konstruktív légkört.

A frakcióülésen elmondott beszédéből felidézte, ismertette azt a
programot, amelyet szerinte egy köztársasági elnöknek vállalnia
kell, ahhoz, hogy megjelenítse a magyar nemzet egységét.

Az államfő előtt álló feladatok közül kiemelte: hidakat kell
építeni, nem barikádokat, mert a társadalomnak a jelenlegi, a
demokratikus pluralizmus kereteit feszegető szembenállása gátolja a
nemzeti akart érvényesülését, az egységes törekvéseket.

Balogh András úgy fogalmazott: „olyan országot vizionálok, amely
mosolygós, nem ideges, (nem) nyugtalan, nem jövőtől félő”.
Hozzátette: ehhez egységes erőfeszítésekre van szükség. Az MSZP
államfőjelöltjének meggyőződése, hogy a magyar hagyományokkal,
kultúrával, értékekkel, van lehetőség a nemzeti
összefogásra.

Lendvai Ildikó leszögezte: nem ellenséges táborba jöttek, hanem
beszélgetni a magyar demokrácia jövőjéről, a köztársasági elnöki
poszt funkciójáról és nagy örömmel tapasztalták, hogy a „másképp
gondolkozók” is alkalmasnak tartják jelöltjüket a
posztra.

Felhívta a figyelmet: az MSZP fontosnak érezte, hogy állítson
elnökjelöltet, és azt is, hogy elnökjelöltjüket ne csak a
baloldalnak, ne csak az MSZP szavazóbázisának mutassák be.

Az MSZP-nek megvan a baloldali elképzelése a demokrácia
működéséről, és az oly kívánatos nemzeti összefogáshoz vezető útról,
ezért állítottak elnökjelöltet – húzta alá az MSZP távozó vezetője.
Az is fontos – fűzte hozzá -, hogy az államfőjelölt és a jelöléshez
vezető út kielégítse az országnak a béke-, a párbeszédvágyát.

A sajtótájékoztatón részt vett Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes is.

(MTI)

Megszakítás