Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: csütörtökön-pénteken dönt a Fidesz elnöksége arról, kit támogat házelnöknek

Csütörtökön és pénteken,
kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat
házelnöknek – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői
budapesti sajtótájékoztatóján.

A jelölés jogával a képviselőcsoport számára a párt elnöke, Orbán
Viktor él majd; a Fidesz-KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig
meghozza döntését – mondta, hozzátéve, hogy mivel a vitát még nem
folytatták le, nem tudja megmondani, kik az esélyesek.

Az Országgyűlés várhatóan július 19-én választ új
házelnököt.

Lázár János hangsúlyozta: azon a napon nemcsak ebben a kérdésben
kell döntenie a parlamentnek, hanem – a tervek szerint – legalább
két alkotmánybíró megválasztásáról, valamint Kaltenbach Jenő
helyéről is.

A Népszabadság múlt csütörtöki számában írt arról, hogy július
1-jei hatállyal beadta lemondását Kaltenbach Jenő, a Független
Rendészeti Panasztestület elnöke.

(MTI)