Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: figyelmeztetni kell a háború borzalmaira!

Minden közéleti szereplőnek, minden politikusnak, minden tanárnak és mindenkinek, akire emberi életeket bíztak, figyelmeztetnie kell a XX. század borzalmaira, a háborúkra, hogy azok ne történhessenek meg még egyszer – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a budapesti Farkasréti temetőben, ahol a II. világháború civil áldozataira emlékeztek.

Lázár János arról beszélt, hogy a budai és a pesti polgárok a XX. században két alkalommal is megtapasztalták, mit jelent háborút veszíteni, „mit jelent civilként, polgári áldozatként részesévé válni a történelemnek”.

Felidézte, 1945 februárjában semmi nem maradt abból a Budapestből, amelyet polgárai évszázadokon keresztül közösen építettek, és a túlélőknek – a hozzátartozók elvesztésén túl – szenvedés volt látni azt is, hogyan vált a város is a bombázások, az ostrom áldozatává.

Szavai szerint a ma élő fiataloknak nehéz megérteniük, Magyarország hogyan keveredett a II. világháborúba. „A bécsi döntés nélkül nehéz megérteni a háborút, Trianon nélkül nehéz megérteni a bécsi döntést, Trianont nehéz megérteni a párizsi béke-döntések nélkül, Párizst nehéz megérteni az I. világháború kitörése nélkül, az I. világháborút pedig nehéz megérteni saját, 1848 utáni történelmünk megértése nélkül” – sorolta az egymással összefüggő, egymásra hatással lévő történelmi eseményeket.

Közölte, a kormány azért támogatja kiemelten a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság munkáját, hogy a fiatalok számára megteremtse az emlékezés lehetőségét. Jelezte: az új oktatási-nevelési programokban a főhajtás, az áldozatok előtti tisztelet külön figyelmet fog kapni.

Szerinte az emlékezésre azért is szükség van, hogy a háborúk borzalmainak megtapasztalása nélkül felnőtt generációkból se vesszen ki az értelmetlen pusztítás következményeitől való félelem.

Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke is arról beszélt, emlékezni kell azokra a kisgyerekekre, nőkre és idősekre, akik véletlen áldozatokként „semmiről nem tehetnek, semminek nem voltak részesei”, s akikkel az ostrom idején a lakóházakra dobott bombák végeztek.

A megemlékezésen virágot helyezett el a polgári áldozatok sírjánál mások mellett Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkar főnöke, Darák Péter a Kúria elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatója, Antall Józsefné a miniszterelnök özvegye és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.

(MTI)

betplaybetplay girişbetplay güncel girişkavbetkavbet girişmars bahismars bahis girişmars bahis güncel giriştophillbettophillbet girişpusulabetpusulabet girişpusulabet güncel girişkavbetkavbet girişkavbet güncel girişkavbetkavbet girişkavbetkavbet girişbetsmovebetsmove giriş
Megszakítás