Lázár János
szerint Hódmezővásárhely a lehetőségek városa lesz a következő négy
évben. Az alföldi város fideszes polgármesterének közlése szerint
Hódmezővásárhelyen alakítanák ki a regionális kormányhivatalok első
ügyfélközpontját.
„A jövő Hódmezővásárhelyén mindenki fontos, a jövő
Hódmezővásárhelye mindenki városa lesz” – mondta a Fidesz
országgyűlési frakcióját is irányító politikus programjának
ismertetésekor pénteki sajtótájékoztatóján az alföldi városban.
Hozzátette: „minden véleményre, kritikára, kezdeményezésre és
ötletre szükség lesz, hogy Hódmezővásárhely élni tudjon a
lehetőségekkel”.
A polgármesterjelölt a következő ciklus legfontosabb feladatának a
munkahelyteremtést nevezte. Mint mondta, 1.500 új munkahely
létrehozása alkalmas arra, hogy megváltoztassa a város
foglalkoztatási viszonyait.
Az önkormányzat kiemelt feladata lesz a kis és közepes
vállalkozások támogatása, és annak elősegítése, hogy minél több új,
termelő beruházás érkezhessen Hódmezővásárhelyre – tudatta Lázár
János.
Az élhető városi környezet megteremtése érdekében modern polgári
lakókörnyezetre van szükség. Az önkormányzat pályázati források
igénybevételével több helyszínen is folytatja a város
rehabilitációt, a közterek, közparkok megújítását, s 2013-2014-re 12
milliárd forintos állami beruházásként megépülhet a
Hódmezővásárhelyt északnyugatról elkerülő út – közölte a
politikus.
Lázár János elmondta, már a 2011-2012-es tanévben elkezdődhet az
oktatás a Budapesti Üzleti és Kommunikációs Főiskolával létrehozandó
új felsőoktatási intézményben, s az önkormányzat támogatja a Szegedi
Tudományegyetem hódmezővásárhelyi mezőgazdasági karának fejlesztését
is. A polgármester reális lehetőségnek látja, hogy a következő öt
évben a város valamennyi óvodája és általános iskolája megújuljon. A
következő években fejlesztik a település művelődési
intézményrendszerét is: elindult a múzeum rekonstrukciója és
hamarosan új kulturális központ nyílik.
Az egészségügy területéről a polgármester az Erzsébet kórház
újjászervezését és az Egészséges Vásárhelyért Program folytatását
tartja a legfontosabb feladatnak.
A város határában jelentős nagyságú állami termőföld található,
ezeknek egy „földbirtokrendezést” követően a helyi termelés érdekeit
kell szolgálniuk. A következő évek feladata lesz az ivóvíz
minőségének javítása és a termálvíz nyújtotta lehetőségek
kihasználás – közölte a politikus.
A városban folytatódni fog az esélyteremtés, az integrációs munka,
hogy valamennyi vásárhelyi esélyt kapjon a felzárkózásra –
hangsúlyozta Lázár János.
A Magyar Honvédség konszolidációja – amelyre az ország nemzetközi
katonai szerepvállalása és a hazai védelmi képességek erősítése
miatt van szükség – egy önálló dandár létrehozásával új
munkahelyeket teremthet a városban – fogalmazott a polgármester.
A politikus erősíteni kívánja az önkormányzat szolgáltató
funkcióját. Ennek részeként egy mintaprojekt keretében a városban
alakítanák ki a regionális kormányhivatalok első
ügyfélközpontját.
(MTI)