Ahogy pénteken, úgy kedden
is határozatképtelen volt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti
bizottságának a benzintender ügyében összehívott rendkívüli ülése,
mivel azon csak a fideszes képviselők jelentek meg, a szocialista,
MDF-es és SZDSZ-es politikusok nem. Lázár János a bizottság elnöke, Hódmezővásárhely polgármestere az ülést követően elmondta: Hódmezővásárhely nem áll szerződésben az OMV-vel, Molnár Csaba kancelláriaminiszter hazudik.
Az ülést összehívó fideszes elnök, Lázár János újságírókkal
közölte: azt akarták tisztázni a tanácskozáson, hogy a benzintender
kiírásánál miért az osztrák államnak, illetve az OMV-nek kedveztek,
mi indokolta a korábbi gyakorlattal ellentétben a közbeszerzési
eljárás megváltoztatását, valamint milyen kapcsolat lehet az
üzemanyagkút-üzemeltető szocialista képviselők és a pályázat
eredménye között.
Megismételte korábbi javaslatát, amely szerint „a tények tisztázása
után” új benzintender kiírását tartaná indokoltnak.
Közölte, sajnálja, hogy a távol maradó szocialista képviselőknek
nem volt érdeke az igazság kiderítése.
A meghívott Molnár Csaba (MSZP) kancelláriaminiszter a meghiúsult
ülést követően sajtótájékoztatót tartott, amelyen azt hangoztatta,
hogy a benzintender a törvényeknek megfelelően zajlott.
Elmondta, a pályázatok elbírálásánál három szempont szerepelt, az
ár, a kutak száma, valamint azok területi-földrajzi elhelyezkedése.
Hozzátette: utóbbiban és az árban „lényegesen jobb” ajánlatot tett
az OMV, míg a kutak számában a Mol volt jobb. Hozzátette: az OMV
ajánlatával 500 millió forintot tud idén megspórolni a
költségvetés.
A miniszter azt közölte, az ellenzék hiába szólítja fel őket egy új
pályázat kiírására, a kormány nem akar törvénytelenséget
elkövetni.
Kitért arra is, hogy 300 intézmény, szervezet, köztük kórházak,
egyetemek, az Állami Számvevőszék, a Legfelsőbb Bíróság, vagy az
Alkotmánybíróság is csatlakozott a pályázathoz.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tenderhez önként csatlakozott
a Fidesz-frakció, valamint Hódmezővásárhely önkormányzata is, (ahol
Lázár János a polgármester); ennek alátámasztására kiosztották az
erről szóló igénybejelentési adatlapok másolatait.
Molnár Csaba nyilatkozata után közvetlenül sajtótájékoztatót
tartott Lázár János is, aki a kancelláriaminiszter állításait a
„legbrutálisabb hazugságnak” nevezte.
Elmondta, önkormányzata 2004 óta a Központi Szolgáltatási
Főigazgatóságon keresztül igyekszik mindent beszerezni, ami a város
életében fontos és a dologi kiadások körébe tartozik. Hozzátette: ők
ehhez a tenderhez szerettek volna most is csatlakozni.
Közölte, városa az OMV-től az elmúlt évben mindössze 699 ezer
forintért vásároltak üzemanyagot, míg a Mol-tól 80 millió forintért.
Azt javasolta, hogy a magyar kormány hasonló arányban preferálja a
nemzeti olajvállalatot, mint Hódmezővásárhely. Jelezte: jelenleg is
a Mol-nál vásárolnak, és nincs is szerződése a városának az OMV-vel.
Felháborítónak mondta, hogy a kormány nem hajlandó közreműködni
abban, hogy a 20 milliárd forintos benzinbeszerzési tender
körülményeit az általa vezetett bizottság megismerhesse. Kitért arra
is, hogy a kormány a tender kapcsán a mai napig hallgat arról, hogy
„mi a helyzet a honvédségnél”.
Kérdésre Lázár János azt mondta, a közbeszerzési tender kiírásánál
megváltoztatták a korábbi értékelési rendszert, így például a
benzinkutak elterjedtsége, elérhetősége, megközelíthetősége „más
mérlegelési és más pontozási kontextusba került a korábbi évekhez
képest”.
Közölte, meggyőződésük, hogy nem volt tisztességes a verseny, „ez
egy befolyásolt verseny volt”, amely nem kedvezett a Mol-nak, de
kedvezett az osztrák államnak és az OMV-nek.
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója hétfőn tudatta: a
bizottsági ülés része az ellenzéki párt kampányának, ezért pártja
képviselői nem vesznek részt azon.
(MTI)