Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és áram ára

Jövő év január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára – ismertette a kormány döntését a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt. Lázár János közölte azt is: jövő szerdán hagyja jóvá a kormány az E.ON gázüzletágának megvásárlását; kormányzati ellenőrzés alá kerülnek a stratégiai és a kereskedelmi gáztározók.

A gáz- és áramár csökkentéséről a kabinet végleges döntést hozott – nyomatékosította a politikus, jelezve, hogy mindez 3,8 millió családi otthont érint, mégpedig egyformán, és már csak „apró technikai részletek maradtak nyitva”. A családok megtakarítása éves szinten százezer forintos nagyságrendű lehet – tette hozzá, közölve, hogy az árcsökkentés nyilvánvalóan főképp a kereskedőket – amelyek kivétel nélkül nyugati multinacionális vállalatok – fogja hátrányosan érinteni.

Kérdésre elmondta, dolgoznak azon is, hogy a piaci fogyasztókat megvédjék attól, hogy az energiacégek rájuk hárítsák a lakossági árcsökkentésből fakadó kiesésüket.

Lázár János emlékeztetett, ma az említett csaknem négymillió otthon 76 százaléka gázzal fűt, így kiemelten fontos az árcsökkentés, amely a távfűtés árára is kedvező hatással lesz.

Kitért arra is, hogy például Németországban egy havi fizetésnek körülbelül hat százalékát költik rezsire a családok, Magyarországon ez az arány húsz százalék.

2002 és 2010 között a szocialisták mintegy 200 százalékkal növelték a gáz és az áram árát, és ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ma több millió ember komoly szegénységgel, kilátástalansággal és szociális problémákkal küzd – mondta az államtitkár.

Giró-Szász András kormányszóvivő felidézte, hogy a kormány szerdai ülésén határozott az árcsökkentésről, amelynek érdekében felkérte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot a koncepció kidolgozására.

Lázár János közölte továbbá: december 12-én, azaz jövő szerdán hagyja jóvá a kormány az E.ON gázüzletágának megvételéről szóló megállapodást, az üzlet pedig még az idén megvalósul. Szavai szerint ezzel az üzlettel jelentősen növekszik Magyarország energiabiztonsága, és megerősödik a kormány szerepe az energiaellátásban.

Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója múlt pénteken írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON Csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.

A Miniszterelnökséget irányító államtitkár csütörtökön újságírók előtt arról is szólt: a kabinet megtette a szükséges lépéseket, hogy kormányzati ellenőrzés érvényesüljön az ország stratégiai és kereskedelmi gáztározói felett, ami szintén lényeges az energiaellátás biztonsága és a lakossági ellátás szempontjából.

Az intézkedéssel kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy egyrészt gáztartalékkal rendelkezzen az állam a hideg időkre és az esetleges gázellátási problémák idejére, másrészt a kereskedelmi és a stratégiai tározók segítségével olyan időszakban tud a kormányzat gázt vásárolni a lakosságnak, amikor adott esetben külföldön olcsóbbak az árak.

„Ezen lépések összességében teszik azt lehetővé, hogy tízszázalékos gáz- és áramárcsökkentés legyen, amely (…) az első ilyen lépés 22 éve, vagyis hogy egy kormány nem növeli a gáz árát a lakosság számára vagy a villamos energia árát, hanem csökkenti” – mondta Lázár János, aki azt is megjegyezte, hogy az energiaügyek területen több más lépés is zajlik, példaként említette, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ezekben a napokban írja alá Oroszországban a Déli Áramlathoz való csatlakozás szándéknyilatkozatát.

(MTI)

Megszakítás