Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János kérdéssel fordult a kormányfőhöz a Hód-Mezőgazda Zrt. ügyében

Írásbeli kérdéssel
fordult a miniszterelnökhöz Lázár János (Fidesz) hódmezővásárhelyi
polgármester a Hód-Mezőgazda Zrt. privatizációja ügyében. A
politikus többek között arra kíváncsi, történt-e visszaélés a
magánosítás során, s mi lesz a sorsa a cég által hasznosított több
ezer hektáros állami földtulajdonnak.

2003-2004-ben az akkori kormány egyik legfontosabb döntése az
állami tulajdonban lévő agrárcégek privatizációja volt. A magánkézbe
adott állami tulajdonú agrártársaságok egyike volt az akkori
Hód-Mezőgazda Rt. A privatizáció érzékenyen érintette a város
mezőgazdasági életét, hiszen több ezer vásárhelyi család
megélhetését biztosítja a mezőgazdaság. Jelenleg lényegében négy
természetes személy tudhatja magáénak Hódmezővásárhely egyik
legjelentősebb és az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági
vállalatát – írta a hódmezővásárhelyi önkormányzat honlapján
nyilvánosságra hozott levelében.

A Fidesz országgyűlési frakcióját is vezető politikus azt kérte a
miniszterelnöktől, vizsgálják ki, miért kellett privatizálni a
Hód-Mezőgazda Rt.-t, kerüljenek nyilvánosságra a magánosítás
dokumentumai, s a privatizációs szerződés is.

Lázár János annak kivizsgálását is javasolta, fennáll-e
értékaránytalanság a privatizált állami vagyon és mezőgazdasági
céget megszerzők által fizetett ellenérték között. Ha az ellenőrzés
feltár ilyet, a polgármester kérte a privatizáció előtti állapot
visszaállítást.

Lázár János annak vizsgálatát is kérte, hogy a vevők maradéktalanul
teljesítették-e a privatizációs szerződésben tett vállalásaikat, és
ha nem, a szerződés tartalmazott-e megfelelő garanciákat, s azok
érvényesítése valóban megtörtént-e.

A politikus javasolta annak nyilvánosságra hozását is, hogy a
Hód-Mezőgazda Rt., a privatizáló társaságok, illetve az azok mögött
álló természetes személyek a magánosítás óta milyen európai uniós,
valamint állami támogatásokat kaptak, és milyen formában számoltak
el azok felhasználásáról.

(MTI)