Megoldást kell találni a Tubes-ügyre, az
viszont nem megoldás, hogy nem épül meg a lokátor – mondta Lázár János, az
Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szerdán a
bizottság ülésén.
Az elnök ezt azzal kapcsolatban jelentette
ki, hogy Szili Katalin házelnök javaslatot tett az országos területrendezési
tervről szóló törvény módosítására, amelynek célja: valamennyi meglévő és a
jövőben kijelölésre kerülő, kiemelt fontosságú honvédelmi területre egységes
törvényi szabályozást vezessen be. A jelenlegi törvény ugyanis nem rendelkezik
az érintett területek jellegének megváltoztatásáról, más területek
kijelöléséről.
Lázár János hangsúlyozta: ez a
törvénymódosítás – ha elfogadják, ha nem – nem oldja meg a Tubes-ügyet. Erre az
ügyre megoldást kell találni, mert addig is „horribilis pénzeket dobunk ki az
ablakon” a lokátort pótló, drága megoldásokkal, nem teljesítjük a NATO-val
szemben vállalt kötelezettségeinket, és nem garantálható az ország
biztonsága.
A bizottság elnöke részletes tájékoztatót
kért a Tubes-ügyről a bizottság számára.
Szili Katalin törvénymódosítási javaslatát
végül általános vitára alkalmasnak találta a bizottság.
A bizottság egy másik napirendi pontjából
kiderült: folyamatban van az Afganisztánban szolgáló Különleges Műveleti Csoport
(KMCS) váltása, és további 40 magyar katona érkezik az ázsiai országba a
nemsokára kezdődő választások biztosítására. Erről Mikita János, a
vezérkari főnök
helyettese és József Péter szakállamtitkár beszélt a bizottság
előtt.
A kormány még tavaly decemberben elfogadott
határozatában döntött az úgynevezett Különleges Műveleti Csoport (KMCS)
kiküldéséről. A 16 fős KMCS feladatai közé tartozik a felderítés és a katonai
segítségnyújtás.
József Péter a bizottság előtt elmondta: a
NATO úgy ítélte meg, hogy mintegy 8 lövészzászlóaljal kell biztosítani az
afganisztáni választásokat, Magyarország ebből – a rendelkezésre álló erők
terhére – egy 40 főből álló szakaszt küld az ázsiai országba.
A bizottság általános vitára alkalmasnak
találta az afgán választások biztosításáról és a nemzetközi biztonsági erők
tevékenységében való közreműködéséről szóló beszámolót.
(MTI)