Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: mentesülhetünk az újabb uniós vizsgálatok és blokkolások alól

Egy szegedi beruházás és az uniós fejlesztési források ügye is szóba került az Országgyűlés hétfői ülésén az interpellációk között. A felvetésekre Lázár János Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető államtitkár válaszolt. A szegedi egyetem napelemprojektje kapcsán érdeklődő Szél Bernadettnek iratbetekintési lehetőséget biztosított. Ékes József interpellációjára elmondta, 2010 óta minden korábbi évnél több fejlesztési forrás érkezik hazánkba.

LMP: hogyan károsítja meg az Elios nevű Közgép cég százmilliókkal az adófizetőket?

    Szél Bernadett (LMP) a szegedi egyetem napelemprojektjével kapcsolatban kérdezett. Az uniós projektet az Elios nevű „Közgép-leányvállalat” nyerte el, de 10 százalékkal magasabb áron, mint a versenytársa. Jelenleg bírósági ügy és uniós vizsgálat is zajlik az ügyben, mert a cég 200 millió forintot nem fizetett ki elvégzett munkáért, de a tulajdonosok ezt az összeget kivették a cégből osztalékként – mondta az ellenzéki képviselő. Azt kérdezte a kormánytól, hogy mit tesz a korrupció visszaszorítása érdekében.
    Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár válaszában felajánlotta Szél Bernadettnek az iratbetekintési lehetőséget a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) épületében. Ismertette: a vizsgálatot szeptember 30-án lezárták és annak eredményét megküldték a szegedi egyetemnek. Szerinte a felek között egy üzleti vita van, amiben nem lenne helyes a parlamentnek állást foglalnia és az NFÜ-nek is csak annyi kötelessége volt, hogy a kifizetéseket kikényszerítse, ez pedig megtörtént. Hangsúlyozta azt is, hogy maga az állam a leginkább érdekelt abban, hogy megbízható vállalkozások nyerjék el a beruházásokat.
    Az LMP-s politikus az iratbetekintési lehetőséget igen, de a választ nem fogadta el. Az Országgyűlés azonban 214 igen, 37 nem és 28 tartózkodással elfogadta azt.

    Fidesz: mit tesz a kormány az uniós források gyors lehívásáért?

    Ékes József (Fidesz) interpellációjában úgy fogalmazott: a szocialistáknak „csak a szájuk jár”, hiszen amikor lehetőségük volt rá, a rendelkezésre álló uniós források töredékét hívták le. Szavai szerint 2008 és 2010 között a lehetséges támogatásoknak mindössze az 5,5 százalékát tudták lehívni a baloldali kormányok és ennek is a 76 százalékát szabálytalanul, törvénytelenül tették. A kormánypárti képviselő szerint ezzel 900 milliárd forint összegű támogatástól esett el az ország. Azt kérdezte, mit tesz a kormány az uniós források hatékony és gyors felhasználásáért.
    Lázár János válaszában elmondta: 2007-ben 8200 milliárd forint elköltésére kapott lehetőséget Magyarország. Ebből 2007-ben 10, 2008-ban 219, 2009-ben 506, 2010-ben 671, 2011-ben 895, 2012-ben több mint ezer, 2013 októberéig pedig 1021 milliárdot sikerült az országnak lehívnia. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 8200 milliárd forint 97 százalékáról a kormány döntést hozott, de a kifizetések lassan haladnak az előző kormány által megalkotott nehézkes rendszer miatt. Szerinte ez tette lehetővé a korrupciót és ezért kellett egy hónappal ezelőtt az eddig leszerződött 44 ezer vállalkozástól új offshore-nyilatkozatot kérni. Ismertette: akik nem válaszolnak, ott az állam eláll a szerződéstől és visszakéri a támogatást, de a válaszadókat is szigorúan megvizsgálják.
    Kiemelte azt is: pénteken találkozott Andor László magyar uniós biztossal és „egy konstruktív légkörű megbeszélésen lehetőség nyílt arra, hogy a további büntetéseket megfizetve mentesüljünk az újabb vizsgálatok és blokkolások alól”. A kormány pedig egy héten belül nyilvánosságra hozza határozatát az uniós pénzek felosztási elveiről – tette hozzá. 
    Ékes József az államtitkári választ elfogadta.

(MTI, hodmezovasarhely.hu; fotó: MTI)

Megszakítás