Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János nem tud arról, hogy Orbán egyeztetett volna lehetséges új kormánya összetételéről

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János nem tud arról, hogy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke bárkivel is beszélt volna arról, hogy egy újabb választási győzelem esetén milyen szerepe lenne a kabinetben.

Az államtitkár ezt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján mondta, ahol több kérdést is kapott azzal kapcsolatban, hogy a Figyelő cikke szerint 2017-ben Orbán Viktor lehet a köztársasági elnök, a kormányfői székben pedig ő lehet az utódja.

Lázár János a jövőjét firtató felvetésre azt válaszolta: jelenleg arra terjednek ki a politikai ambíciói, hogy a közelgő parlamenti választáson elnyerje a választókerületében, Hódmezővásárhely és Makó térségében élők bizalmát. „Ezen kívül sem kormányzati, sem más politikai ambíciószintem jelen pillanatban nincsen” – fogalmazott.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkártól azt is megkérdezték, hallott-e bármilyen utalást Orbán Viktortól arra, hogy egy újbóli Fidesz-győzelem esetén milyen lenne a kormány összetétele.

„Orbán Viktor soha senkivel – legalábbis az én jelenlétemben vagy az én tudtommal – nem beszélt arról, hogy 2014-ben, ha újra elnyeri a választók bizalmát, és kormányt tud alakítani, milyen szerepe lesz egy leendő Orbán-kormányban. (…) És ha jól ismertem meg az elmúlt években (…), nem is fog” – reagált Lázár János.

Egy felkészült, tapasztalt ember miért beszélne a választók bizalmának megnyerése előtt arról, hogyan kormányozna majd személyekre lebontva? – tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ez szerinte nagy felelőtlenség, nagy hiba lenne.

Először azon „az apró feladaton” kell túljutni, hogy a jelenlegi kormányoldal megőrizze a választók bizalmát – tette hozzá az államtitkár.

(MTI)

Megszakítás