Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: óvoda hároméves kortól, felvételi csak túljelentkezésnél

Hároméves kortól lesz
kötelező az óvoda, nem lesznek felzárkóztató osztályok, fokozatosan
vezetik be az egész napos iskolát, és csak azokban a középiskolákban
lesz kötelező központi felvételi, amelyekben túljelentkezés van –
így döntött a Fidesz-KDNP-frakció hétfői ülésén, amelyen megvitatta
a köznevelési törvényjavaslathoz benyújtott módosító
indítványokat.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján elmondta
azt is, hogy a pedagóguséletpálya-modell a jogszabályban marad, így
a tanárok jelentős béremelkedésre számíthatnak a következő
időszakban.

Az óvodákat érintő szabályozással kapcsolatban kifejtette: a
köznevelési törvényjavaslat hatálybalépése után – a jelenlegi öt
helyett – hároméves kortól lesz kötelező óvodába járni. Ez volt az
oktatási államtitkárság eredeti javaslata is, fideszes
szakpolitikusok azonban négyéves kortól tették volna kötelezővé az
óvodát. A felzárkóztató osztályok javaslatától ugyanakkor elállt a
kormány, így azokat a gyermekeket, akik hat- vagy hétéves korukban
még nem iskolaérettek, továbbra is óvodai keretek között fogják
felkészíteni az iskolára – ismertette Lázár János, úgy fogalmazva,
hogy „nem lesznek a szegregáció melegágyát jelentő felzárkóztató
osztályok”.

Döntöttek arról is, hogy nem lesz kötelező központi felvételi a
középiskolákba, csak azokba, amelyekbe túljelentkezés van. A
szakiskola hároméves lesz, ezt követően pedig két év áll majd
rendelkezésre az érettségire.

A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök világossá tette –
idézte a kormányfő szavait -, hogy az országban minden iskola állami
fenntartású lesz, a települési önkormányzatok azonban egyedi
megállapodás alapján működtetésre átvehetik őket. Kérdésre
válaszolva Lázár János hozzáfűzte, hogy az állam oktatáspolitikai
céljainak a megvalósítása érdekében „bizonyos játékszabályokat” az
egyházi iskoláknak is el kell fogadniuk. Példáként azt mondta, hogy
az egyházi iskolák sem válogathatnak tehetséges vagy kevésbé
tehetséges gyermekek között, és nem válogathatnak hovatartozás,
társadalmi státusz alapján sem.

Az egész napos iskolákkal kapcsolatban az a kompromisszum született
a frakció és a kormányzat között, hogy azt lépésről lépésre
alakítják ki – tájékoztatott a frakcióvezető.

A két tanítási nyelvű általános iskolákkal kapcsolatban
megjegyezte: a törvény elvileg ugyan lehetővé teszi ezek működését,
de az oktatáspolitikának nem célja, hogy ilyen intézmények
működjenek a következő időszakban.

A közösségi karitatív munka az érettségi megszerzésének, nem pedig
a megkezdésének lesz a feltétele – közölte Lázár János.

(MTI)

Megszakítás