Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János parlamenti felszólalása

„Lukács Zoltán képviselőtársamnak azt ajánlanám, ha találkozni akar azokkal, akik az országot tönkretették, csak forduljon hátra. Ha meg akar ismerkedni oligarhákkal, akkor is csak forduljon hátra” – reagált Lázár János a szocialista Lukács Zoltán felszólalására tegnap az országgyűlésben.

 

 

A fideszes Lázár János Lukács Zoltán szocialista politikus felszólalására reagálva kijelentette, hogy „az MSZP születése óta egy strómanpárt, ezért sosem volt bátorsága arra, hogy a multinacionális tőkével szemben érdemi lépéseket tegyenek”.

A politikus azt tanácsolta az MSZP-s felszólalónak, hogy „ha találkozni akar azokkal, akik az országot tönkretették, csak forduljon hátra és nézze meg saját frakcióját”. Kijelentette azt is, hogy az igazi oligarchák a szocialista frakcióban vannak, valamint, hogy ha 2010-ben csődöt jelentett volna az ország,  az igazságszolgáltatás vitte volna el az MSZP-seket.

A Közgép állami megrendeléseire vonatkozó kifogásokkal kapcsolatban azt vetette fel: igaz-e, hogy a szocialistáknak köszönhetően az uniós fejlesztési források 60 százalékát külföldi beruházók viszik ki az országból? Szerinte ezt kellene parlamenti vizsgálóbizottságnak áttekintenie, nem pedig a hazai vállalkozások munkáját – utalt arra, hogy az ellenzék a Közgép állami megrendelésének vizsgálatára kezdeményezett bizottságot.

Új jelenségnek nevezte, hogy a parlamentben olyan pártok ülnek – az LMP-t, az MSZP-t és más pártokat említve -, amelyeket külföldi, amerikai érdekcsoportok pénzelnek. „Mi magyar pénzből, magyar vállalkozókkal, Magyarországnak csináltunk politikát az elmúlt két évben” – mondta.

 

(MTI, hodmezovasarhely.hu)

Megszakítás