Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: pénzbehajtó céggé akarja alakítani a rendőrséget a kormány

A Fidesz szerint
pénzbehajtó céggé akarja átalakítani és lealacsonyítani a
rendőrséget a kormány. Lázár János, az Országgyűlés honvédelmi és
rendészeti bizottságának fideszes elnöke keddi budapesti
sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a kormány azt üzeni a
rendőrségnek: „ha fizetést akartok, akkor szedjetek bírságot”.

Mint kifejtette, a rendőrség költségvetési támogatása úgy változik
2010-ben, hogy 20 milliárd forint saját bevételt ír elő a kormány a
testületnek, amelyből 16 milliárd forint az objektív felelősségből
származó bírság.

Vagyis akkor lesz több pénze a rendőrségnek, ha a rendőrök többet
bírságolnak – mutatott rá a politikus.

Emlékeztetett: idén szeptemberig a rendőrség az objektív felelősség
keretében 8 milliárd forintnyi bírságot szabott ki, ezzel szemben
jövőre 16 milliárdot kell csak ebből beszedniük, egyéb bírságokból
és befizetésekből pedig további 4 milliárdot.

Ha ez a pénz hiányzik, a rendőrség működésképtelen lesz –
figyelmeztetett Lázár János, aki szerint a testület pénzbehajtó
céggé való átalakításának folyamata nagyon komoly biztonsági
kockázatot jelent.

Közölte: a jövő évi költségvetésben nem kerülnek a rendőrséghez
érdemi források, sőt nettó értéken – a Fidesz megítélése szerint –
csökkeni fog a testület büdzséje.

A szakpolitikus véleménye szerint mindezek alapján félő, hogy a
közterületi rendőri jelenléte döntő mértékben abból fog állni, hogy
a rendőrség bírságol.

Lázár János szólt arról is, hogy készült a rendőrségen egy titkos,
belső felmérés ötezer rendőr megkérdezésével, amelyben a válaszadók
elsöprő többsége a pénz- és a bírságbehajtást tartotta legfontosabb
feladatának.

(MTI)

Megszakítás