Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: rendkívüli frakcióülésen tárgyal a Fidesz-KDNP a gazdasági döntésekről

Rendkívüli frakcióülést
hívott össze kedd reggel kilenc órára Lázár János, a Fidesz
parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a hétfői kormányülésen
születő döntések megtárgyalására.

A keddi frakcióülésen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök
tájékoztatja majd a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportját azokról a
gazdasági döntésekről, amelyeket a Varga Mihály vezette gazdasági
tényfeltáró bizottság jelentése után a kormány meghoz – közölte
Lázár János hétfői sajtótájékoztatóján, a Parlamentben.

A politikus közölte: zárt frakcióülésen fogják meghallgatni Orbán
Viktort, és ha szükséges, meghozni a döntéseket.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn a TV2 Mokka című
műsorában azt mondta: a gazdasági akciótervről hétfőn megszületik a
kormánydöntés, amelyet Orbán Viktor kedden a parlamentben
ismertet.

A háromnapos rendkívüli kormányülés hétfőn fejeződik be, amelyen
többi között a gazdaság talpra állítását célzó akciótervvel
kapcsolatos konkrét döntés-előkészítő munkálatokról tárgyalnak. A
kabinet Lovasberényben tanácskozik, ahol délután tartanak
sajtótájékoztatót.

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szombaton közölte,
hogy elkészült a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentése,
amely szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a
valósághoz, a büdzsében számos súlyos valótlanság, trükk szerepel.
Kérdésre válaszolva ugyanakkor azt is elmondta, hogy konszolidált a
magyar gazdaság helyzete.

Közölte: szombat reggel a részjelentést átadta Orbán Viktornak,
tájékoztatta a kormányfőt annak tartalmáról, és javaslatot tett
arra, hogy hívjon össze rendkívüli kormányülést, amelyen a 3,8
százalékos hiánycél tartására vonatkozó akciótervet dolgoznak ki. A
miniszterelnök ezt követően összehívta a kabinet ülését.

(MTI)