Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: Simor szeptemberben már ne kapja meg nyolcmilliós bérét!

A Fidesz-frakció arra
kéri a kormányt, „tartson ki” a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének
fizetése ügyében, és hozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek
alapján Simor András már szeptemberben nem kapja meg a több mint
nyolcmillió forintos fizetését – közölte Lázár János a Parlamentben
tartott hétfői sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője gyermekded megközelítésnek nevezte azt,
hogy a nemzetközi szervezetek azért lennének Budapesten, hogy Simor
András bére mellett kiálljanak. Mint mondta, reméli, hogy a
Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió a magyar embereket
akarja megsegíteni, s nem „silányul egy bankelnöki érdekvédelmi
szervezetté vagy egy szakszervezeti mozgalommá”.

„Mi nem a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét akarjuk csökkenteni,
hanem a jegybank elnökének a fizetését” – jelentette ki, hozzátéve,
hogy az MNB-elnök fizetése – a mennyiséget tekintve – nem
pártpolitikai kérdés. „A jegybankelnök úrnak el kell fogadnia, hogy
maximum kétmillió forintot kereshet, és hogy ha ezt nem sikerül
lelkileg feldolgoznia, akkor van néhány millió ember, aki részletes,
személyes tanácsadással, életviteli tanácsadással látja el” –
fogalmazott.

Az IMF-EU-tárgyalásokkal kapcsolatos következő lépést firtató
újságírói kérdésre Lázár János közölte: az IMF és az EU
közleményéből világosan kiderül, hogy a valutaalap és az unió kész
az újabb tárgyalási fordulókra. Októberig nincs határidős szükség,
akkor jár le az IMF-szerződés, amelyet a Gyurcsány-Bajnai-kormány
kötött meg, és „majd eldönti az IMF, és eldönti a Magyar Köztársaság
kormánya, hogy azt a szerződést megújítja avagy sem, illetve hogy a
tárgyalások milyen irányba haladnak” – fűzte hozzá.

A frakcióvezető több olyan kormányzati törekvést – például a 120
milliárdos zárolást – megnevezett, amelyet „teljes egészében
akceptált az IMF”. Úgy látszik azonban – folytatta -, hogy a
valutaalap nem fogadta el a bankadót, és „Simor András bére foglyul
ejtette az IMF-es és az európai uniós tisztségviselőket és az
MSZP-t”.

Lázár János elmondta, a kormánypárti képviselőcsoport arra is kéri
a kabinetet, utasítsa vissza azokat a parlamenti kezdeményezéseket,
amelyek a pénzügyi tárgyú törvények visszavonására vagy
„parkoltatására” vonatkoznak. A jelenlegi helyzetnek egyetlen
megoldása van, a bankadó bevezetése – tette hozzá.

(MTI)

Megszakítás