Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár János: tisztázni kell a tram-train körül kialakult helyzetet!

Azért fogok küzdeni, hogy a beruházás megvalósuljon, de Hódmezővásárhely egyetlenegy árdrágító politikára sem mondhat igent! – jelentette ki hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Duplájára nőttek a tram-train beruházás tervezett költségei, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzési számításai szerint ugyanis a tervezett 23 milliárd helyett, csaknem 50 milliárd forintot kellene fordítani a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvasúti rendszer kiépítésére. A miniszter egyúttal felszólította a tárcát, adjon magyarázatot arra, mi okozza a jelentős áremelkedést.

 

Több mint 10 éve zajlik a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train előkészítése. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzésen viszont a költségek tavaly május óta a duplájára nőttek a tervezetthez képest. Az egyik tisztázandó kérdés, hogy a NFM indokolja meg, mi okozza a beruházás ilyen jelentős mértékű emelkedését – hangsúlyozta hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján Lázár János országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

– A fejlesztés nagyon fontos, de nem mindenáron, nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy mi az, ami megéri Hódmezővásárhelynek, és mi az, ami megéri az államnak. Mi, hódmezővásárhelyiek mind elkötelezettek vagyunk a beruházás ügyében, de ez nem kerülhet akármennyibe, nem mindenáron kell megvalósítani a fejlesztést. Az elmúlt napokban kezdődött a közbeszerzési eljárások lezárása és jönnek az eredmények, amelyek azt a helyzetet erősítik, hogy a beruházás nem 23, 5 milliárd forintba, hanem akár 50 milliárd forintot meghaladó összegbe is kerülhet – fejtette ki Lázár János.

 

A villamosvasút Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekötve segítené egy 300 ezres lélekszámú régió kialakítását. Jelenleg több mint 200 busz és 10 vasúti járaton 5-10 ezer ember, további 3000-en pedig személygépkocsival ingáznak a két település között naponta. A beruházás tehát továbbra is indokolt. Itt is, csakúgy, mint az elkerülő út esetében lehetséges, hogy egy második közbeszerzési eljárás kiírása hozza majd a megfelelő megoldást. Az eredeti tervek szerint a fejlesztést ugyan 100%-ban az Európai Unió támogatta volna, de nem világos, hogy ez igaz-e a megnövekedett költségekre is – hangzott el. 

 

– Azért fogok küzdeni, hogy ez a beruházás megvalósuljon, de azt mindenkinek tudnia kell, hogy Hódmezővásárhely egyetlenegy árdrágító politikára sem mondhat igent. A kormánynak az a kötelessége, hogy megállítsa az árdrágítást, és a kormánynak az a felelőssége, hogy csak a valós költségekre, csak a valós bekerülésre mondjon igent. Annak érdekében, hogy ezzel a felelősséggel el tudjunk számolni minden magyar, minden hódmezővásárhelyi választó felé. Ezt a helyzetet tisztázni kell, ezért azt kértem a miniszterelnök úrtól, hogy a jövő heti kormányülés tűzze napirendre ezt az ügyet is – tette hozzá Lázár János.

Megszakítás