Hódmezővásárhelyen a
képviselő-testület azért döntött az Egészséges Vásárhely Program
(EVP) elindítása mellett, mert a város megtartó képességének
legfontosabb szempontja az, hogy az ott élők egészségesen élhessenek
– mondta település fideszes polgármestere keddi budapesti
sajtótájékoztatóján.
Lázár János közölte: az önkormányzat 2007-ben döntött arról, hogy
az egészséget a legfontosabb értékként jelöli meg a város
számára.
Elmondta, hogy az elmúlt három évben több tízezren csatlakoztak a
mozgalomhoz, amibe a város önkormányzata eddig 160 millió forintot
invesztált. Az idén több mint 80 millió forint támogatást gyűjtöttek
össze. A program körülbelül 70 százalékban külső és 30 százalékban
önkormányzati finanszírozásban valósul meg.
Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház főigazgatója azt
mondta, a program bizonyíték arra, hogy az egészségügyi
ellátórendszerben és az emberek életében van helye és szerepe a
kórházukhoz hasonló kis intézménynek is.
Szerinte a programmal sikerült elérni, hogy a helyiek ne a kórház
leépítéséről, hanem saját egészségükről beszéljenek.
Emlékeztetett arra is, hogy 2008-ban 10 éves programot fogalmaztak
meg, amelynek célja egy egészséges és élhető város volt.
A főigazgató azt mondta, hogy a program megvalósulásához
egészségmegőrzéssel kapcsolatos jó tanácsokat kellett megfogalmazni
és elérni, hogy mindenki éljen azzal a lehetőséggel, amit az EVP
alternatívaként kínált mindenki számára.
Csányi Péter, az EVP igazgatója arról beszélt, hogy a Nemzeti
Népegészségügyi Programnak megfelelően a daganatos, a szív és
érrendszeri, illetve a gyermekeket támogató programokat jelölték meg
prioritásként.
Az onkológiai programokon belül kiemelte az emlőszűréseket.
Megjegyezte, hogy az egyik támogatótól kapott emlőszűrő-busszal az
elmúlt két évben több mint 1.300 egészségügyi vizsgálatot hajtottak
végre a Dél-alföldi régióban.
Kijelentette: az EVP szív- és érrendszeri prevenciós programjának
célja, hogy 2020-ra jelentősen csökkentsék az ilyen típusú
halálozások számát.
(MTI)