Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lázár: össze kell hangolni a közösség kezében lévő szolgáltatók munkáját

Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

 

Lázár János az ország első, valamennyi önkormányzati és közszolgáltatáshoz kapcsolódó ügy intézését egy helyszínen lehetővé tevő központ átadásán elmondta, a szolgáltatások minőségének javításában a digitalizáció még kihasználatlan lehetőségeket tartogat. A politikus kifejtette, a 2014-ben kezdődött kormányzati ciklus egyik legnagyobb eredménye, hogy sikerült visszaszerezni a 1997-ben privatizált áram- és gázszolgáltató-szektor jelentős részét. A magánosítás következményeként Magyarországon jelentősen megnőtt a lakossági víz, áram, gáz és hulladékszállítás ára, és ez az otthonokat szinte már fenntarthatatlanná tette. A magyar családok 2010-ben már jövedelmük 30-35 százalékát fordították a közműszámlák kifizetésére, sokkal nagyobb részt mint Nyugat-Európában – mondta Lázár János. A kormány célja, hogy 4 millió háztartás minél olcsóbban jusson gázhoz és áramhoz, ennek egyik módja, hogy az állam részt vesz az ár kialakításában. A másik eszköz, hogy az állam tulajdonosként is szerepet vállal – tudatta a miniszter. A Nemzeti Közművek Zrt. ma szinte minden magyar háztartás számára jól, üzembiztosan és európai összehasonlításban viszonylag olcsón biztosít gázszolgáltatást. Tavaly már az áramszolgáltatásban is megjelent az állam a Démász Zrt. megvásárlásával – közölte a politikus.

 

Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester hangsúlyozta: a városházán, az egykori okmányiroda helyén kialakított központban az emberek egy helyen intézhetik az önkormányzathoz, illetve a városban működő valamennyi közműszolgáltatásokhoz kapcsolódó tennivalóikat, összesen 119 ügytípust. Előzetes számítások szerint évente 60 ezer ügyfél veszi majd igénybe a központ szolgáltatásait – mondta a polgármester. Hozzátette: az ügyintézést egyszerűbbé teszi, hogy az érkezők online foglalhatnak időpontot.

 

Kóbor György, az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az új ügyfélközpont az első, ahol közös arculattal jelenik meg a villamosenergia- és földgázszolgáltatás a fogyasztók előtt.

 

Forrás:MTI

Megszakítás