Énekes vagyok, nem ünnepi szónok, felkérésre is nehezen vállaltam ezt a feladatot. De itt és most élek, ebben a végveszélybe sodort országban, ahol szellemi és lelki szükségállapot van, ahol minden embernek kötelessége szembenéznie önmagával: mit akar a jövőtől, mit vállal a jelenből, mire emlékezik, mit őriz a múltból – fogalmazott Kovács Ákos. Az ünnepi beszéd.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt ünneplő közönség!
Rendkívüli pillanat életünkben az ünnep. Ha tudunk ünnepelni. Ha méltóak vagyunk arra, hogy tisztelettel és becsülettel emlékezzünk elődeinkre – ma, augusztus 20-án, államalapító királyunkra, Szent Istvánra.
Énekes vagyok, nem ünnepi szónok, felkérésre is nehezen vállaltam ezt a feladatot. De itt és most élek, ebben a végveszélybe sodort országban, ahol szellemi és lelki szükségállapot van, ahol minden embernek kötelessége szembenéznie önmagával: mit akar a jövőtől, mit vállal a jelenből, mire emlékezik, mit őriz a múltból.
Felkértek, vállaltam, hogy szembenézek önmagammal, szembenézek Önökkel és István király Intelmeinek szellemében – örökül ezt hagyta fiának, Imre hercegnek: Légy becsületes – hangosan gondolkodom jövőnkről, jelenünkről, múltunkról.
Van-e értelme bármilyen ünnepi beszédnek?
Aki a múltról emlékezik, az a jelenről gondolkodik és a jövőről álmodik.
Ha ma újságírók, riporterek megkérdeznek az utcán embereket, mit ünneplünk augusztus 20-án, többnyire dadognak, hebegnek-habognak: az új kenyér ünnepe, István, a király, az alkotmány… Nagyon sokan elfelejtették elfelejteni az 1949-ben ránk erőszakolt bolsevik alkotmányt… Nagyon sokan nem tudják: ezen a napon államalapításunkat ünnepeljük, az ezeréves magyar államiságot, azt, hogy itt vagyunk, itt élünk ezer éve a Kárpát-medencében. Azt, hogy István király erős magyar államot szervezett, keresztény nemzetté tette a magyarságot, szilárd erkölcsi alapokra épített jelent – és jövőt.
A Szentírás első versében olvassuk: Isten szólt: „legyen világosság” és világos lett. Szent János Evangéliumának első versét eleink így fordították: Kezdetben volt a tett.
A Sátán maga a nem-lét, a létezés tagadása. De a Nincs, a nem-lét, a semmi nem tudja az embert megszólítani, csábítani, ezért be kell lépjen a létezés terébe, használnia kell a létezés dimenzióit. Így lesz ártó szellemének hatására minden valódi, létező értékből a létező valóság paródiája. Így lett az elmúlt fél évszázadban minden ünnepünkből az ünnep paródiája. A keresztelés misztériumából névadó ünnepet farigcsáltak, a cserkészet tettrekészségéből parancsszóra nem gondolkozó úttörőmozgalom lett, az emberiség újraszületésének ünnepéből, Jézus születésének áhítatából fenyőünnep, a Mikulásból Télapó. Az államalapítás és ország felajánlásának ünnepe a szocialista alkotmány örömnapjává torzult.
Csoda, ha nem tudunk ünnepelni? Miért nem tudunk ünnepelni? Miért silányult látványos tűzijátékparádévá augusztus 20.? Miért lesz ezen a napon mindig eltompult agyú sörkertté Magyarország?
Miért nem voltunk képesek visszavenni szent ünnepeinket ünnepeink elrablóitól? Miért nem vagyunk képesek elzavarni rabtartóinkat? Miért élünk ebben a totális szellemi zűrzavarban, tévés vetélkedők és valóságshow-k mocsarában?
Tisztázni kellene: mit akarunk a jövőtől, mit merünk tenni a jelenben, mit akarunk megőrizni múltunkból.
Szent István király a példa.
Van megoldás, ha nem is könnyű. Túlontúl egyszerű mindig másban látni a hibát: más a vétkes, mások rontották el. Célszerű magunkon kezdeni a világ rendbetételét, az oly sokszor hangoztatott “reformokat”: kereszténnyé kell lenni. Meg kell hívjuk a földi bajok megoldásába az égi rendet – hogy legyen világosság. Kereszténynek lenni az emberi létezés egyetlen szellemi magaslata, ahol az ember megértő lesz saját bűneivel, mások hibájával szemben, és tud tiszta szívű gyermekként szembenézni a múlttal, jelennel, jövővel, a “helyzettel”. Képes megérteni: nem magunkért élünk. A lét: szolgálat, nem pedig a “mert megérdemlem” állandósult önzése. Magyarországot kölcsönbe kaptuk a szüleinktől és tovább kell adjuk a gyerekeinknek. Nem lehetünk nyugodtak, ha ilyen országot hagyunk rájuk.
Legyen – olvasom a Szentírásban. Legyen – mondta Szent István király. És lett magyar állam, lett magyar egyház, lett magyar hit és lett magyar történelem.
Ma, 2009. augusztus 20-án Szent István királyra emlékezünk, az ezeréves magyar állam születésnapját ünnepeljük. Arra gondoljunk: óhajtjuk-e keresztény múltunkat megőrizni, merjük-e elűzni rabtartóinkat, akarunk-e hinni a magyar feltámadásban.
Énekes vagyok, nem ünnepi szónok.
De hinni akarok abban, hogy egyszer mégiscsak tanulunk a múltból, nem akarjuk végképp eltörölni, és az internacionálét éneklő brigádtagok minden igyekezete ellenére megőrizzük értékes örökségünket. Mert megértjük és ki is mondjuk: “Legyen.”
Ehhez bátornak, merésznek, tenni tudónak kell lennünk, mindenki a maga helyén, mint volt ezer évvel ezelőtt Szent István király.
Az elmúlt húsz év csalódásaiból nem nehéz levonni a tanulságot: Magyarország utat tévesztett. Nem először a történelem során. De újra be kell bizonyítanunk: méltóak vagyunk Szent István király örökségére. Meg akarunk és meg tudunk szabadulni az országrontó, nemzetpusztító erőktől.
Ezer év van a hátunk mögött.
Rajtunk múlik, hogy ezer év legyen előttünk. “Legyen.”
Van-e értelme bármilyen ünnepi beszédnek?
„Isten szólt: »legyen világosság« és világos lett.”
Nekünk, itt és most élő, halandó magyaroknak egy dolgunk van: ne csak beszéljünk, de tegyünk azért, hogy legyen hazánkban világosság!
Szent István király a példa.
Búcsúzóul hallgassák meg Szent István zárógondolatát az Imre herceghez írott Intelmekből: „A szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.« Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.
Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.”