Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Legyünk méltóak a hősök emlékéhez

Május utolsó vasárnapján tartják a Hősök
Napját. Hódmezővásárhelyen is tisztelettel adóztak a azok
előtt, akik életüket adták Magyarországért.

A Hősök Napja alkalmából városi megemlékezést
tartottak vasárnap délelőtt az I. világháborús emlékműnél.

Dr. Berényi Károly települési képviselő
beszédében kiemelte: az első világégés idején Vásárhelyről tizenötezer
katonát soroztak be, ami a lakosság egynegyedét tette ki. Ez világviszonylatban
is kimagasló arány.

– A harcokban végül háromezer ember esett el,
csakúgy mint a II. világháborúban, ahol szintén ennyire tehető a város
vesztesége – mondta el dr. Berényi Károly. – Ma a Hősök Napján tisztelettel adózunk az I. és a
II. világháborúban elesetteknek, de a meghurcolt leventékről, honvédekről sem
felejtkezhetünk meg, akik a világégést fogolytáborokba túlélve becsülettel
helytálltak a bolsevik ideológia évtizedeiben is. Az idő megmutatta igazuk volt, akkor is, ha
vesztesként vagy koporsókban hagyták el a csatatereket. Az emlékművekre vésett
nevek hajdani viselői azt üzenik nekünk: legyünk méltóak hozzájuk.

A hősi halottakért áldást és imát mondott
Börzsönyiné Kádár Katalin református lelkész és Alácsi Ervin római katolikus
tábori lelkész. Ezt követően a résztvevők megkoszorúzták az  I. és a II.
világháborús emlékműveket, valamint a Leventék Emléktábláját, továbbá
elhelyezték a tisztelet virágait az I. világháborús hősök sírjánál és a Hősök
Parcellájánál is.

Megszakítás