Lemondásra szólította fel Ajtai Évát, a Cigány
Kisebbségi Önkormányzat helyi vezetőjét Cseri Tamás települési képviselő. Cseri
szerint Ajtai hazudott a város közgyűlésén, mikor azt mondta: félmillióval
tartozik. Az ügyészségi iratok szerint több mint 1,7 millióval nem tud
elszámolni abból a 2 millió forintból, amit 2008-ban gyermekek üdültetésére
kapott a várostól.
Ajtai Éva három évvel ezelőtt, a Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének
elnökeként kétmillió forintot kapott a hódmezővásárhelyi önkormányzattól, hogy a pénzből gyermekeket
vigyen nyaralni a Balatonhoz. Ajtai, aki jelenleg a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke
azóta sem tud a támogatással maradéktalanul elszámolni. A városi önkormányzat
feljelentést tett, az ügyben a nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság folytatta le,
mely a nyomozás lefolytatását követően vádemelési javaslattal élt a
Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség felé. A Hódmezővásárhelyi Városi Ügyészség
2009. október 01. napján Ajtai Éva ellen vádat emelt sikkasztás bűntettének
gyanúja miatt.
Az idei év március másodikán tárgyalásra került volna sor, amelyen Ajtai
Éva betegségre hivatkozva nem jelent meg. A következő nap azonban részt vett és
felszólalt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlésén,
ahol elmondta: összesen 502 ezer forinttal nem tud elszámolni. Cseri Tamás mai
sajtótájékoztatóján azonban más információkat hozott nyilvánosságra.
A bírósági iratanyag szerint Ajtai Éva a
2.000.000,-Ft-ból 239.642,-Ft elköltését tudta bizonylatokkal igazolni, holott
a közgyűlésen úgy nyilatkozott, hogy csupán 502.000,-Ft-tal nem tud elszámolni – mondta el Cseri Tamás.
A képviselő kiemelte: az, hogy Ajtai Éva önkormányzati
vezetőként nem tud elszámolni az adófizetők pénzével már önmagában is okot adhat
a bizalmatlanságra, az viszont, hogy a CKÖ elnöke mindezek után még valótlanságokat
állít a város közgyűlésén, már felveti, hogy méltatlanná vált a vásárhelyi
polgárok képviseletére. Cseri Tamás ezért lemondásra szólította fel a kisebbségi önkormányzat elnökét.
– Ajtai Éva hátrányos helyzetű hódmezővásárhelyieket képvisel. Az ő
életkörülményeiket, tanulásukat, adott esetben üdültetésüket is adófizetői pénzekből
biztosítja a város. Ha valaki visszaél ezzel a támogatással, pontosan ettől
a hátrányos helyzetű csoporttól veszi el a lehetőségeket, és leginkább azoknak
okoz problémát, akik megszavazták, akiknek segítségre volna
szükségük, nem bizalmatlanságra vagy bizonytalanságra – összegezte Cseri Tamás.