Sikeres volt az Emlékpont februárban megnyitott, Szétlőtt városok címet viselő kiállítása. Alig ért véget az intézmény nagy sikerű tárlata, máris újabb szakmai projektben vesz részt a lengyelekkel a kommunizmus évtizedeit bemutató közgyűjtemény.
Az Emlékpont évek óta rendszeresen helyt ad és támogatja a lengyel és a magyar nép kommunista diktatúra alatti sorsközösségének bemutatását. A „Szétlőtt városok Poznan-Budapest 1956” címet viselő kiállítás iránt nagy volt az érdeklődés, az alig egy hónapig tartó tárlatot több mint kétezer látogató tekintette meg.
– Február 22-én nyitottuk meg a tárlatot, amelyet Roman Kowalski lengyel nagykövet és Lázár János polgármester, frakcióvezető nyitott meg. Úgy gondolom, hogy az egy hónap alatti látogatói szám, amely több mint 2200 fő volt, sokat elárul a színvonalról. A kiállítás kapcsán 31 rendhagyó tárlatot is tartottunk – tájékoztatott Blazovich Péter, az Emlékpont Múzeum igazgatója.
Alig ért véget az Emlékpont nagy sikerű tárlata, máris újabb lengyel szakmai projektben vesz részt a kommunizmus évtizedeit bemutató közgyűjtemény. A wroclawi „Jövő és Emlékezet Központ”-tal közös pályázat keretében „Közép-Európa útja a szabadsághoz” címmel a lengyel, a magyar és a csehszlovákiai rendszerváltásról tervez dokumentumfilmet forgatni a vásárhelyi múzeum.
– A magyar kutatóintézetek vonatkozásában a vásárhelyi intézmény kapott felkérést Dr. Tischler János történész, a varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatójának ajánlásával. A film a varsói szerződés felbomlását fogja bemutatni. Nekünk az lesz a feladatunk, hogy a helyi szakintézményekben, a levéltárakban, könyvtárakban, múzeumokban fellelhető dokumentumokat összegyűjtsük, azokból adatokat, információkat adjunk a film készítői számára, illetve megkeressünk a rendszerváltás folyamán a politikában aktívan részt vállaló embereket – tette hozzá az igazgató.
Ha a pályázat pozitív elbírálást nyer, 2013-ban készülhet el a „Közép-Európa útja a szabadsághoz” című közel kétórás dokumentumfilm, amely a Szolidaritás mozgalom megalakulásától a visegrádi szerződés aláírásáig kíséri végig a régió népeinek szabadságküzdelmeit.