Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Letartóztatták a korábbi élettársára támadó hódmezővásárhelyi férfit

A Szegedi Városi Bíróság
egy hónapra elrendelte annak a hódmezővásárhelyi férfinak az
előzetes letartóztatását, aki kedden délután az utcán megpróbálta
lelőni korábbi élettársát – tájékoztatta Cseh Attila bírósági
szóvivő pénteken az MTI-t.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a 40 éves nő
hódmezővásárhelyi lakásánál várakozott volt élettársára. Amikor a nő
a házhoz ért, rátámadt és engedély nélkül tartott lőfegyverével
kétszer is megkísérelt rálőni, de a fegyver nem sült el. A
sikertelen lövések után a gyanúsított a sértettet a földre lökte és
fojtogatni kezdte. A nő bántalmazásának a segítségére siető lakók
vetettek véget. Ezt követően a férfi elszaladt, ám a rendőrök rövid
időn belül elfogták.

A korábban személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt már
büntetett 41 éves férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és
lőfegyverrel való visszaélés bűntette miatt indult eljárás.

A Csongrád Megyei Bíróság elnökhelyettese közölte, a férfi előzetes
letartóztatását azért rendelték el, mert tartani lehet a gyanúsított
szökésétől, vagy elrejtőzésétől. Mivel a férfival szemben már
nyomozás folyik a sértett sérelmére elkövetett személyi szabadság
megsértésének bűntette miatt is, így feltételezhető, hogy
szabadlábra kerülése esetén a nővel szemben újabb,
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne le.

(MTI)

Megszakítás