Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lezárult a 230 milliós kistérségi beruházás

Konferenciával zárult a Hódmezővásárhelyi Kistérség közösségi közlekedésének fejlesztése című pályázat a mai napon a Városháza dísztermében. A kistérségben buszmegállók épültek, valamint az Emlékpontnál jelzőlámpás
kereszteződést alakítottak ki az összesen 230 millió forintos beruházás során.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2008-ban kiírt
pályázatán Hódmezővásárhely és kistérsége összesen 230 millió forintot nyert arra,
hogy a közösségi közlekedés infrastruktúráját fejlessze. A teljes beruházás költségeinek csupán 15
százalékát kellett a településeknek önrészként vállalniuk, amit a
megvalósuló  korszerűsítések mértékétől
függően arányosan osztottak szét egymás között. A kivitelezés májusban kezdődött
és egészen decemberig tartott. A felújított 
buszmegállók nem kaptak egységes arculatot, ugyanis mindegyik település maga
dönthetett arról, hogyan nézzenek ki. Díszburkolattal is ellátták a várókat, illetve ahol szükséges volt, autóbuszöblöket is kialakítottak.

Bízom abban, hogy ezáltal a tömegközlekedés komfortosabbá
vált és a mozgáskorlátozottak  könnyebben
használhatják a  megállókat, hiszen az
akadálymentesítésük fontos részét képezte a beruházásnak – mondta Vaits Zoltán a projekt műszaki
menedzsere.

A kivitelezési munkákért felelős cég is
képviseltette magát a mai projektzáró eseményen.

Dr. Schváb Zoltán, a KÖZGÉP Építő- és Fémszerkezetgyártó
Zrt. igazgatója szerint a beruházás sikeres volt.

– Nagyon fontos köszönetet mondanunk az utazóközönségnek, tapasztalataink szerint a lakosság végig támogatta a munkánkat – emelte ki az igazgató.

Az Emlékpontnál az új buszmegállók mellett a vásárhelyiek
kérésére jelzőlámpás csomópontot is kialakítottak a beruházás során. A terület ünnepélyes
átadására ma délután került sor.

Ezzel a pályázat lezárult, de a közösségi közlekedés fejlesztése nem
fejeződött be a térségben. A hódmezővásárhelyi önkormányzat újabb pályázati sikerben bízik, a tervek szerint a
településközpontok autóbusz fordulóinak felújítására és körforgalmak kialakítására kerül majd sor.

Megszakítás