A nyáron mintegy 650 millió forintos beruházással elkészült a 47-es főközlekedési utat a
Hód Ipari Parkkal összekötő 3,5 kilométer hosszú, kétszer egysávos elkerülő
út. A projekt záró rendezvényét a mai napon tartották a Városháza Dísztermében.
Az 552 millió forint uniós, és közel 98 millió
forint önkormányzati forrásból megépült út legfőbb jelentősége, hogy
kapcsolatot biztosít a korábban csak a városközponton keresztül elérhető
iparterület, a már teljes hosszúságában négysávú 47-es főút és ezen keresztül
az M43-as autópálya között.
Az összeköttetésnek köszönhetően a várost átszelő
teherforgalom csökkent, a teherautók, kamionok, nehézgépjárművek a belterületet
elkerülve közlekedhetnek.
Az önkormányzat az elmúlt években – az elkerülő út megépítését is
beleértve – összesen öt milliárd forintot fordított az úthálózat fejlesztésére
és rekonstrukciójára. A pályázatok eredményességére a Dél-alföldi Regionális
Fejlesztési Ügynökséget képviselő Balogh Imre is felhívta a figyelmet.