Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lezárult a nyomozás az anyagyilkossággal gyanúsított hódmezővásárhelyi fiatallal szemben

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség azzal a húszéves hódmezővásárhelyi fiatalemberrel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy januárban megölte az édesanyját – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szenti Szabolcs emlékeztetett arra, P. Martin telefonon január 27-én este azt mondta testvérének: „Anyánk öngyilkos lett, hívd a mentőket!” A mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A férfi a rendőröknek is azt adta elő, hogy holtan találta anyját, aki aznap délután öngyilkossággal fenyegetőzött.

A helyszíni szemlén azonban bebizonyosodott, hogy emberölés történt, ezért a fiatalembert előállították – közölte a százados.

A fiatalember beismerte, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, és a bűncselekmény napján össze is vesztek. Amikor este hazament, édesanyja nem akarta, hogy otthon aludjon, ezért megölte az asszonyt – tudatta a szóvivő.

Az előzetes letartóztatásban lévő fiatalemberrel szemben a rendőrség befejezte a nyomozást, és emberölés bűntette miatt vádemelési javaslattal átadta az ügyet az ügyészségnek.

(MTI)

Megszakítás