Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lezárult a tram-train járműbeszerzése

Lezárult a tram-train járműbeszerzésre kiírt pályázata, így eldőlt, hogy a Stadler Rail Valencia által szállított járművek közlekednek majd Szeged és Hódmezővásárhely között.

 

A MÁV-Start a felhívásban 8 darab és még további 4 darab opciósan lehívható hibrid, dízel és villamosüzemű tram-train jármű beszerzésére kért ajánlatokat. A kiírás értéke közel tízmilliárd forint, és ha minden az előzetes tervek szerint halad, két éven belül, 2019 első negyedévében már közlekedhetnek a svájci cég spanyol leányvállalata által gyártott eszközök Hódmezővásárhely és Szeged között.

 

A németországi Chemnitz városában is hasonló járművek közlekednek, amelyek 37 méter hosszúak és több mint 2 és fél méter szélesek. A jármű a városi pályákon a villamos által használt felsővezetékből nyeri az energiát, a vasúti pályán dízelmotorral halad. A pályázat szerint a minimális férőhelykövetelmény 138 utas volt, és emellett két helyet biztosítanak a kerekesszékkel utazók számára is.

 

A beruházás költségeit az Európai Unió finanszírozza.

 

Fotó: Illusztárció

Megszakítás