Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lezárult az Aranyossy Napok programsorozat

A Padlás című mesedarabból adtak elő részleteket a diákok az Aranyossy
Napok záró programján. A fellépők hetekig tanulták a produkciót, a siker pedig
nem maradt el.

A Padlás című mesemusical egy
rövidített változatát adták elő az Aranyossy Ágoston Általános Iskola tanulói
az Aranyossí Napok záró programjaként. Az intézmény színjátszó csoportja évek
óta közel 20 fővel működik, a darabban heten szerepeltek közülük. A produkcióra
már hetek óta készültek és nagyon élvezték a munkát. Az előadáson felcsendült
dallamokat és jeleneteket a közönség nagy tapssal jutalmazta. Az Aranyossy
Ágoston Óvoda és Általános iskola egész héten programokkal várta az
érdeklődőket. A nyílt napokon voltak bemutatkozó foglalkozások, kiállítások,
versenyek és számos rendezvény, melyben a sajátos nevelési igényű gyerekek és
egészséges társaik betekintést nyerhettek egymás életébe. Az Aranyossy napok
programsorozat több éves múltra tekint vissza és a tervek szerint jövőre is
számos érdekességgel várja a látogatókat.

Megszakítás