Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lomtalanítás kezdődött a városban

A hét elején kezdődött a lomtalanítás Vásárhely közigazgatási területén. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra sem helyezhető ki például trágya, építési törmelék, vagy tűz- és robbanásveszélyes anyag, ilyen esetben nemcsak hogy nem viszik el a hulladékot, de a közterület-felügyelet munkatársai meg is bírságolják a tulajdonost.

 

A május 6-ai héten vette kezdetét a tavaszi lomtalanítás Hódmezővásárhelyen és környékén. Az erről szóló értesítőket – melyben az időpontok is szerepelnek –  már eljuttatták a lakossághoz.

– Magasházas övezetekben a hét első ürítési napján, családi házas övezetekben, valamint Kútvölgy, Erzsébet, Szikáncs, Barattyos és Batida területén a hét ürítési napján. Öreg és Új – Kishomokon a szerződéssel rendelkező háztulajdonosoktól a hét ürítési napján kerül elszállításra a hulladék – mondta Hegedűs László, a Városüzemeltetési Csoport vezetője.

A lomokat célszerű a szemétszállítást megelőző este, vagy közvetlenül az ürítés reggelén kihelyezni a hulladékgyűjtő edényzet mellé, ezzel lehet elkerülhető, hogy kitett hulladékot szétdúlják.

– A közterület-felügyelet munkatársai mind az öt lomtalanítási napon járőrözéssel biztosítják a közterületi rendet, hogy ne legyen szemetes a város – mondta Hegedűs László.

A lomokat csak az érvényes ASA szerződéssel rendelkező ingatlanok elől szállítják el. Nem helyezhető el viszont trágya, föld, építési törmelék, építési anyag, széna, szalma, gumiabroncs, akkumulátor, tűz- és robbanásveszélyes anyagok. A közterület-felügyelet munkatársai ilyen esetben bírságot szabhatnak ki a tulajdonosra.

Megszakítás