Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lopás közben érték tetten a rendőrök a tanya fosztogatóit

Hódmezővásárhely külterületén a napokban egy
tanyát fosztottak ki ismeretlen tettesek.  Az egyébként lakatlan
ingatlanról először mintegy 1500 darab cserepet vittek el, majd hozzáláttak a
faelemek eltulajdonításához. Időközben kivágtak a területről 8 akácfát is. A
tolvajok összesen kb. 1 millió forint kárt okoztak.

A lopást csak a múlt héten fedezték fel,
mivel a környéken nincs másik ingatlan, illetve a tanyatulajdonos sem járt már
kint hetek óta. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság az ügyben nagyobb értékre
elkövetett lopás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes
ellen.

A nyomozás során a sértett tett bejelentést
április 17-én a rendőrkapitányság ügyeletére, mely szerint gyanús személyeket
lát a tanyáján. Ennek eredményeként a rendőrjárőr intézkedés alá vont egy
kisteherautót, ami a tanya területéről hajtott ki. A három mindszenti huszonéves
férfi a jármű platóján frissen kivágott, kb. két mázsa súlyú akácfát szállított.
Elszámoltatásuk során egymásnak ellentmondó állításokat tettek, ezért a járőrök
előállították őket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

A fiatalemberek gyanúsítottkénti
kihallgatásuk során elmondták, hogy két mindszenti férfi megbízásából termelték
ki a fákat a tanyáról. Előadták azt is, hogy nem először jártak a
tanyán.

A mindszenti elkövetők ingatlanjaiban
megtartott házkutatás során a nyomozók nagy mennyiségű frissen kivágott akácfát,
szarufát, cseréplécet és cserepet foglaltak le.

A nyomozás a Hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányságon tovább folyik annak megállapítására, hogy az eddig fel nem
talált eltulajdonított dolgok hova kerültek.

(Kép és cikk: /exchweb/bin/redir.asp?URL=http://www.police.huwww.police.hu)

Megszakítás