A Dél-Alföldi Lovas Udvar is szervezett tábort a gyerekeknek a szünidőre. A programokon bentlakók és napközisek is részt vettek. A rendezvény szombaton egy versennyel zárult.
A lovagolni vágyó gyerekek számára szervezett tábort a Dél-Alföldi Lovas Udvar. Az egy hét alatt a táborozók mindent megtanulhattak, amit a lovakról és a lovaglásról tudni érdemes.
– Kilenc órától délig van lovas foglalkozás, lovagolnak, voltizsálnak, szabadon lovagolnak. A kicsik lovas póni foglalkozásokat csinálnak, megtanulják a lovaglás alapjait, lovat ápolnak, megtanulják a szerszámozást – mondta Gálné Pálfy Katalin táborvezető.
A programokon 6 és 15 év közötti gyerekek vesznek részt, akiknek a lovaglás mellett kézműves foglalkozásokat is szerveznek. A tábor rendkívül népszerű, összesen 14-15 fiatallal foglalkoznak a dolgozók.
A héten újabb táborok kezdődtek a lovas udvarban. Először egy ötnapos napközis, majd ezt követően vasárnap egy bentlakós tábor, mely az idény utolsó ilyen programja.