Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Lovak és lóerők Mindszenten

Fogathajtó versenynek adott otthont a hétvégén Mindszent.
A sporteseményt a Mindszenti Napok keretében rendezték
meg.

Fogatok, hátas lovak, traktorok, motorok és házi készítésű járművek is
felsorakoztak pénteken este Mindszenten, hagyományosan ugyanis a lovak és a
lóerők felvonulásával kezdődik a fogathajtó verseny. A részvevők végigjárták a
település utcáit és végül megérkeztek a lovas pályára, ahol hétvégén
megrendezték a különböző versenyszámokat. Szombaton kilenc fogat mérte össze
tudását maratonhajtásban, a verseny több szakaszból állt. Az első kettő külső
terepen zajlott, a leglátványosabb rész viszont újra a lovas pályán.

– Hét akadállyal nehezített pályát kell a lovasoknak teljesíteni. 5600
méteres ez a szakasz, ahol sorra veszik az akadályokat a versenyzők. Itt már
bármilyen járásmódot alkalmazhatnak, ügetést, lépést vagy akár vágtát is. Az
akadályban eltöltött idő, valamint a hibák száma adja meg a végeredményt –
mondta Nagy János a Mindszenti Lovasklub elnöke.

Vasárnap elsősorban az amatőröké volt a főszerep, közel huszan
akadályhajtásban mérték össze ügyességüket. A csapadékos időjárás a versenyeknek
sem kedvezett, hiszen így sok érdeklődő távol maradt.

Megszakítás