Idén is segíti a rászorulókat
Hódmezővásárhely önkormányzata ingyenes tűzifával. A mai napon a susáni városrész nehéz anyagi körülmények között élő
polgárai vehették át a feldarabolt rönkfákat.
A reggeli szakadó eső ellenére ma is sorban érkeztek az idős emberek a
Városellátó Nonprofit Kft. telephelyére. Az önkormányzat által osztott, előre
elkészített 5 mázsányi akácból, nyárból és kőrisből álló téli tüzelőjüket
vették át. Az önkormányzat évek óta, rendszeresen segíti a rászorulókat.
– A mostani válság közepette egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy a
nehéz helyzetben lévő embereknek segítséget nyújtson a város – fogalmazott dr. Havasi
Katalin, a susáni városrész települési képviselője a mai faosztáson. – Ez az
akció elsősorban azoknak szól, akik nehéz szociális helyzetük vagy életkoruk,
esetleg egészségük miatt nem tudnak részt venni a nyesedékfa gyűjtésben,
amelyet a Kása erdőben önkormányzati engedéllyel idén is meg lehet tenni.
A telephelyen ma húsz susáni vehette át tűzifáját. Közöttük volt Deák Pálné
is, akinek egy ismerőse lovaskocsival segített elszállítani az
adományt.
– Nagyon nagy segítség ez nekem. Most ugyan kicsit megázott a fa, de majd
szárazfával együtt fogom eltüzelni – mondta az idős asszony.