Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ma a Tabánból és a Kincses-telepről érkeztek a tűzifáért

A mai napon a Tabán és
a Kincses-telep városrészekből érkező kérelmezők vehették át a tűzifát. A rászoruló
polgároknak Rárósi Imre a városrészek önkormányzati képviselője segített.  

Az általam képviselt körzetben nagyon sok a
rászoruló idős polgár. A mai délelőtt húsz kérelmező érkezik, akiknek komoly
segítséget jelent a fejenként 5 mázsa tűzifa. A faosztásban idén elsősorban
azoknak a rászorulóknak szeretnénk támogatást nyújtani, akik életkorukból, vagy
egészségügyi állapotukból adódóan nem tudnak rész venni az ingyenes
nyesedékfa-gyűjtési programban, amelyet idén szintén meghirdet az önkormányzat –
foglalta össze Rárósi Imre.

A nyesedékfa gyűjtésére erdész felügyelete mellett a Kása-erdőben lesz
lehetőség. Az ingyenes tűzifát a város közterületeiről, a különböző
beruházásokhoz kapcsolódó fakivágásokból, az önkormányzati tulajdonú erdők erdészeti
munkálataiból és a Dalerddel való együttműködés eredményeként gyűjtötte össze a
város. A tűzifa vegyesen tartalmaz nyár-, kőris- és akácfát.

Az ingyenes tűzifát a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Csoportjánál lehet
igényelni, november 31-ig, a nyesedékfa gyűjtésre engedélyt a Városüzemeltetési
csoport ad ki.

Megszakítás